A foglalkozások közti váltás egyik előfeltétele, hogy a munkavállalók készségei, ismeretei  transzferálható legyen a különböző munkák között, ezért az oktatási rendszer és az élethosszig tartó tanulást érintő szakpolitika nagy hatással van a foglalkozási mobilitás alakulására, írja Varga Júlia a kötetben.

Azokban az országokban (mint például Magyarország), amelyekben a közoktatásban a foglalkozásspecifikus ismeretekre helyezik a hangsúlyt, rendszerint kisebb a foglalkozási mobilitás. Ez fokozhatja a munkaerőhiányt, mivel lassítja a hanyatló ágazatokból a növekvőkbe irányuló munkaerő-áramlást.

Forrás: MTA KTI, Munkaerőpiaci tükör 2016

A hazai foglalkozási mobilitás nemzetközi összehasonlításban kiugróan alacsony szintű: mint a grafikonról is leolvasható, a négyjegyű FEOR-kód szerinti érték 0,7-2,5 százalék, a kétjegyű FEOR-kód szerinti pedig 0,5-1,8 között mozgott 1997 és 2014 közt. Ráadásul bár ebből úgy tűnhet, számottevő növekedés volt, ez valójában jó eséllyel a közmunka okozta torzítást takarja.

Ez onnan is sejthető, hogy a hirtelen kiugrás főként a legfeljebb általános iskolai végzettségűeknél figyelhető meg, és ők azok, akik a legnagyobb arányban képviseltetik magukat a közfoglalkoztatottak között. A közmunkások azért torzíthatják a statisztikát, mert az alacsony képzettséget igénylő munkákon belül gyakran válthatnak FEOR-szerinti foglalkozást.

MTA KTI, Munkaerőpiaci tükör 2016

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felsőfokú végzettségűek, illetve a szakiskolai/szakmunkás végzettségűek kisebb valószínűséggel változtatnak foglalkozást, mint a referenciakategóriaként választott érettségizettek. Ennek oka logikusan az, hogy minél specifikusabb ismeretekkel rendelkezik valaki, annál nehezebben tudja azt más szakmában hasznosítani.

Alacsony mobilitás tekintetében az unióban még Csehország jár hasonló cipőben, de Németország például a magyar érték háromszorosát tudja felmutatni. 

A következő ábrán az is látszik, hogy az új állások zömébe olyanok kerülnek, akik korábban is foglalkoztatva voltak más foglalkozásban. Az 1997 és 2014 közti időszakban csökkent az inaktivitásból az új állásokba áramlók aránya, a munkanélküliségből új foglalkoztatásba lépőké pedig stagnált, ami azt mutatja, hogy akikre nem volt már igény a pozíciójukban, azok nem igazán találták meg a visszautat a munkaerőpiacra.

Forrás: MTA KTI, Munkaerőpiaci tükör 2016

A mobilitás természetesen nem csak egyirányú lehet, előfordul olyan is, hogy valaki lefelé csúszik a társadalmi ranglétrán. A tanulmányból kiderül az is, hogy mely magyar társadalmi csoportok hajlamosabbak a felfelé, illetve lefelé történő foglalkoztatási mobilitásra. Az iskolai végzettség szintje szignifikáns hatással van a foglalkozási mobilitás irányára, az általános iskolai végzettségű foglalkozást változtatók 12 százalékkal kisebb valószínűséggel váltanak foglalkozást felfelé, és 13 százalékkal nagyobb valószínűséggel lefelé, mint az érettségizettek. A felsőfokú végzettségűek és a szakmunkás/szakiskolai végzettségűek abban ugyan hasonlítanak, hogy kisebb eséllyel váltanak szakmát, abban azonban különböznek, hogy ha mégis változtatnak, milyen mobilitásuk iránya: a szakmunkás/szakiskolások ha foglalkozást változtatnak, akkor nagyobb valószínűséggel mozdulnak lefelé a hierarchiában. A lefelé irányuló mobilitás az egyéni életúton felül a nemzetgazdasági szempontjából is szomorú fejlemény, ugyanis ez többnyire azt jelenti, hogy az egyén alacsonyabb hozzáadott értékű munkát végez a váltás után.

Összességében az eredmények azt mutatják, írja Varga Júlia, hogy a foglalkozási mobilitás alacsony szintje is hozzájárulhat a magyarországi munkaerőhiányhoz, és különösen problematikus, hogy a szakmunkás/szakiskolai végzettségűeknél valószínűbb, hogy lefelé csúsznak.