2018. december 16. Vasárnap, Etelka.
 
Zöldebb, otthonosabb lesz hamarosan DerecskeForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-02-17 21:11:07
Címkék: Bihari hírek
Már megújult a Városház utca és a Szováti út eleje.

A városközpont nagyon forgalmas része a közlekedők számára már használhatóbbá vált a „Zöld város” projekt első ütemének megvalósulása után. A Városház utca teljes hosszában, valamint a Szováti út eleje kapott új parkot, parkolót, kerékpártárolót és járdát a városban.

A beruházás során a Városháza utca teljes hosszán szegéllyel határolt utat terveztek, amelyet térkőburkolattal fedtek le, majd ezen a szakaszon 21 parkolót építettek. Ebből kettő a mozgáskorlátozottaké, és megmaradt a korábban ezt a célt szolgáló parkolóhely is. A tervezési területen három kerékpártárolót is megvalósítottak. A munkák ára csaknem 49 millió forint.

Készül a park

A beruházás második üteme még csak részben készült el. Abban a lakosok, az ott iskolába járó diákok, az óvodások és szüleik számára egy park építése szerepel. A park területén lévő idős fák megtartása mellett virágzó és örökzöld díszcserjék, talajtakarók és egynyári virágágyások lesznek. Emellett a látogatók pihenését a sétányok mentén elhelyezett padok is szolgálják.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!