2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Több mint a duplájára nőtt a roma népesség arányaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-03-01 18:25:54
Címkék: Bihari hírek
Ma is Északkelet-, illetve Délnyugat-Magyarországon, főként a határmenti vidékeken él a legtöbb roma.

A magyarországi roma népesség területi elhelyezkedésének sajátosságait, és az elmúlt három évtizedben ebben bekövetkezett változásokat elemezték kutatásukban a Debreceni Egyetem (DE) Természettudományi és Technológiai Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének szakemberei. Vizsgálatukat az intézmény közleményben összegezte.

A kutatás nehézségei

– A Cigányügyi Koordinációs Bizottság 1984 és 1987 között végzett felmérése volt az utolsó, amely települési részletességgel mérte fel a roma népesség létszámát hazánkban. Ez adta az apropóját, hogy 2010-ben Pásztor István Zoltán kollégám feltárja az észak-alföldi régió roma lakosságát. 2011-ben és 2012-ben ezt a kutatást kiterjesztettük Észak-Magyarországra: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyét is felmértük, majd 2013-ban PhD-hallgatók segítségével az egész országot bevontuk – sorolta az előzményeket a kutatás vezetője, Pénzes János, a DE Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszékének adjunktusa.

A kutatók az 1984–87-es vizsgálat eredményeit vették alapul, kiegészítve az 1990-es és 2011-es népszámlálás önbevalláson alapuló adataival, s ehhez képest vizsgálták a népesség számának és területi elhelyezkedésének alakulását.

– Elég sok időt vett igénybe a korábbi adatok rögzítése és feldolgozása, ráadásul azokat járási szintre kellett hozni, hogy az esetleges települési szélsőségek ne torzítsák el az eredményeket – magyarázta Pénzes János.

Jelentős gyarapodás

A vizsgálatokból kiderült, hogy az elmúlt évtizedekben a cigányság száma 2,2-szeresére, 400 ezerről 876 ezer főre, a teljes népességen belüli arányuk pedig 3,7 százalékról 8,8 százalékra emelkedett.

A földrajzi sajátosságok elemzéséből a Debreceni Egyetem kutatói megállapították, hogy ma is azokban a térségekben él a legtöbb roma, ahol az 1980-as években. Ezek Északkelet-, illetve Délnyugat-Magyarországon találhatók, főként a határmenti vidékeken.

A község–város arányban jelentős volt az átrendeződés: ma már a cigánynak tartott népesség egyre nagyobb része Budapesten, illetve az 50 ezer főt meghaladó városokban él, míg a községekben lakók aránya csökkent. A növekvő urbanizáltság ellenére a roma lakosság népességen belüli aránya még mindig a kistelepüléseken a legmagasabb. E települési hátrány mellé területi hátrány is párosul – derült ki a kutatás során.

– Jövőbeni terveink között szerepel a 2016-os, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult, két megyét érintő kutatás kiterjesztése az egész országra, aminél már a most feltárt új eredményekből indulnánk majd ki – tette hozzá Pénzes János.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!