2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Akkora volt az ütközés, hogy kirepültek a gyerekek a kocsibólForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-03-13 18:27:03
Címkék: Bihari hírek
Az ügyészség szerint kizárt, hogy ha a gyermekek be lettek volna kötve, akkor is kiesnek a járműből. A vádlottak nem tettek vallomást a 2016 őszén történt baleset ügyében, az eljárás május 15-én folytatódik.

A vádirat ismertetésével kezdődött a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint a védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés ügyében a tárgyalás a Berettyóújfalui Járásbíróságon hétfőn. Korábban, a nyomozati szakaszban az autót vezető édesapa úgy nyilatkozott: nem érzi felelősnek magát.

Kirepültek az autóból

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint K. G. elsőrendű vádlott és felesége, K. Gné másodrendű vádlott 2016. szeptember 19-én kora este egy esküvőről haladtak hazafelé, három gyermekükkel együtt. A vádlottak egyikének sem volt érvényes jogosítványa, és az elsőrendű vádlott alkoholt is fogyasztott. Az autóban nem volt gyermekbiztonsági rendszer, és a szülők az autóban lévő biztonsági övekkel sem kötötték be a gyerekeket. Ugyanakkor az anyósülésen utazó anya saját magát bekötötte. A jármű kopott gumiabroncsai nem voltak alkalmasak a közúti forgalomra.

A vádlottak Nagykereki felől Kismarjára tartottak, 106-117 kilométeres sebességgel, amikor az egyik kanyarban a férfi elvesztette uralmát a jármű felett. Az a vizes úton megcsúszott, az árokba sodródott, nekiütközött az árok falának, többször megpördült, majd oldalára fordulva állt meg a szántóföldön. A hátsó ülésen utazó három gyermek közül a 3 éves kislány és a 2 éves kisfiú kirepült a kocsiból. Az ügyészség szerint kizárt, hogy ha a gyermekek be lettek volna kötve, akkor is kiesnek a járműből. A két kisgyermek komoly zúzódásokat, töréseket, agyrázkódást szenvedett. A balesetben a harmadik gyermek és a vádlottak is megsérültek. A helyszínen a járőrök megszondázták a sofőrt, az alkoholszonda pozitív jelzését pedig később a kórházi vérvizsgálat is megerősítette – írja a vád.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!