2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Nemzetközi pályázatokat nyert a hajdú-bihari önkormányzatForrás: vg.hu
Utolsó módosítás: 2018-03-17 15:51:54
Címkék: Bihari hírek
Új munkahelyek létrejöttét, a gazdasági növekedés javulását, és a természeti értékek hatékonyabb védelmét várják Hajdú-Biharban két, hamarosan induló nemzetközi projekttől – közölte a megyei közgyűlés elnöke.

Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint az egyik projekt a gasztronómiai hagyományokra építve fejlesztené a gazdaságot, a másik a természeti és kulturális örökségek megőrzésére és népszerűsítésére épül.
A pályázatok összköltségvetése csaknem 3 millió euró (933 millió forint), amelyből a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat több mint 310 ezer eurót használhat fel.

A közgyűlési elnök tájékoztatása szerint az első pályázat, az EUREGA célja, hogy erősítse az Európában fellelhető gasztronómiai régiókat, és segítse a helyi kulináris kulturális örökség megőrzését.

A hajdú-bihari önkormányzat a munkahelyteremtést és gazdasági növekedést is támogató Interreg Európa Programban nyert forrást hat másik országgal – Hollandia, Finnország, Spanyolország, Írország, Görögország és Románia – partnerségben használja fel.

A projekt a fentieken túl az egyes régiók jellegzetes ételeit és étkezési szokásait beilleszti az európai, regionális és nemzeti fejlesztési stratégiákba.

Ennek érdekében többek között megvizsgálják, hogyan erősíthetik a gasztronómia és a kreativitás szerepét az oktatásban, valamint, hogy
milyen növekedési lehetőségek rejlenek a fenntartható turizmusban – magyarázta a program részleteit Tuska-Mátrai Melinda, az önkormányzat nemzetközi csoportjának vezetője.

A másik nyertes pályázat, az OUR WAY keretében induló projekt célja az európai természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, népszerűsítése és fejlesztése tematikus zöld utak kialakításával.

A hajdú-bihari önkormányzat nyolc másik országgal partnerségben nyerte el a nemzetközi támogatást, a megvalósításban a magyarok mellett spanyol, ír, francia, lengyel, olasz, belga, bolgár és szlovén partner vesz részt.

Az első időszakban a zöld utakkal kapcsolatos jó gyakorlatokat, működési modelleket térképezik fel. Ezen túlmenően feltárják a fenntartáshoz szükséges forrásokat, és új finanszírozási formákat is kidolgoznak, de a program turisztikai termékfejlesztést is finanszíroz – ismertette a szakember.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!