2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Az elmúlt öt évben nem hasított ennyire a UPC MagyarországForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2018-05-10 22:35:28
Címkék: Bihari hírek
Az elmúlt öt év legjobb negyedévét zárta 2018 első három hónapjában a UPC Magyarország: az előfizetések száma 7,6 százalékkal, az árbevétel 4,4 százalékkal emelkedett, és az egész évre a piaci átlagot meghaladó növekedést várnak mindkét mutató esetében - mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és a UPC Lengyelország vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A szerdán bejelentett tranzakcióról - miszerint a brit Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért felvásárolja a Liberty Global amerikai kábelszolgáltató cég magyar, német, cseh, és román leányvállalatait, így a UPC Magyarországot is - azt mondta: mindez kedvező versenyhelyzetet teremt, ennek előnyei a lakossági és üzleti ügyfeleknek egyaránt nagyobb hozzáadott értékű szolgáltatások és szélesebb választási lehetőségek lesznek. A tranzakció erősíti a versenyt, és a többi szolgáltatót is a beruházásaik növelésére ösztönzi.

A vállalatvezető hozzátette: semmi nem változik a tranzakció versenyhatósági lezárásáig, erre 2019 második felében kerülhet sor. Ezt követően kezdődhet a cégek egyesülése, addig egymástól függetlenül fognak működni.

A műholdas szolgáltatás marad

A UPC Direct műholdas szolgáltatások nem a tranzakció részei, azt továbbra is a Liberty Global fogja szolgáltatni. Arra, hogy a márkanév marad-e, és ha igen meddig, még nem tudott választ adni, szerinte ez a Vodafone döntése lesz. Az egyesülés után mindkét cég munkavállalói előtt szélesebb lehetőségek nyílnak - jelezte.

A vállalat negyedéves eredményeit ismertetve közölte: az elmúlt öt év legjobb eredményét érték el, az előfizetések száma 7,6 százalékkal 2,093 millióra emelkedett az előző év azonos időszakához mérten.

Közlése szerint az első negyedéves 4,4 százalékos árbevétel-növekedés elsősorban a mobil és az üzleti szolgáltatások dinamikus teljesítményének, valamint az ehhez szükséges hálózatfejlesztési és korszerűsítési beruházásoknak az eredménye.
IllusztrációForrás: Origo

Az első negyedév végén a UPC szolgáltatásai országszerte összesen 1 796 860 háztartás számára voltak elérhetőek.

A szolgáltatásokat több mint 855 ezer lakossági és üzleti ügyfél vette igénybe. Minden üzletágban jelentős növekedést könyvelhettek el - összegezte.

Folytatódik a hálózatfejlesztés

A vállalat hálózatfejlesztései folytatódnak, 2018 első három hónapjában újabb 7400 háztartás számára lett elérhető a szupergyors szélessávú hálózatuk.

A beruházások fontos része a monori körzetben megkezdett fejlesztés, itt további 21 ezer háztartásba jut el a modern optikai hálózat.

Ezek közül 14 ezer háztartásban saját forrásai mellett a kormányzat Szupergyors Internet Programjában (SZIP) elnyert támogatást is igénybe veszi a UPC a fejlesztésekhez. A SZIP által biztosított finanszírozással a régió 14 településén, Monor, Dabas és Gyál körzetében zajlanak majd a hálózatfejlesztési munkák.
Császár ZoltánForrás: MTI/Balogh Zoltán

Császár Zoltán, a UPC Magyarország üzletfejlesztési igazgatója közölte: már közel százezer mobil előfizetője van a UPC-nek, az előfizetések száma 40 százalékkal nőtt 2017 első negyedévéhez képest. Sikeresnek nevezte a mobiltelefonok értékesítését, az ügyfelek 60 százaléka készüléket is vásárol az előfizetések mellé.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!