2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Most egyen spenótot, itt a szezonja!Forrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-05-17 21:12:20
Címkék: Bihari hírek
Körülbelül 150-200 hektáron folyik a spenót nagyüzemi körülmények közötti termelése, emellett viszont elsősorban a helyi piacok és kiskertek növényévé vált, mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke a Magyar Hírlapnak.

Ledó Ferenc elmondta, hogy a spenót betakarításának szezonja május 20. és június 10. között van, így a gyorsan kifutó zöldségek közé tartozik.

Magyarországon a spenót az egyik legkorábbi szabadföldi zöldségféle. Az egy főre jutó fogyasztás néhány deka, ami elsősorban egy-két tavaszi és őszi hónapra korlátozódik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a friss spenót behozatala hetven százalékkal (42,3 tonnára) esett 2017-ben az előző évihez képest, a legnagyobb beszállító továbbra is Olaszország (25,5 tonna) maradt. A kivitel ugyanekkor (elsősorban Románia felé) hét tonnáról 10,1 tonnára ugrott. A friss spenót magyarországi importjának értéke 49 százalékkal 35 millió forintra esett, míg az export értéke 45 százalékkal 1,98 millió forintra emelkedett 2017-ben.

A fagyasztott spenót behozatala két százalékkal (1,74 ezer tonnára) csökkent az elmúlt évben. A legnagyobb beszállítók Belgium (411 tonna), Ausztria (380 tonna) és Szlovákia (376 tonna) voltak. A kivitel hat százalékkal 612 ezer tonnára csökkent, a főbb célpiacok Csehország, Horvátország és Románia voltak. A fagyasztott spenót importjának értéke tíz százalékkal 336 millió forintra emelkedett, míg az exportból származó bevétel 12 százalékkal 115 millió forintra csökkent 2017-ben az előző évihez képest, idézi az MTI a Magyar Hírlap cikkét.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!