2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A bankok dolgozói sem ússzák meg a robotizációtForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-15 20:19:19
Címkék: Bihari hírek
Azt hiszi, a gyári munkások lesznek az elsők, akik elvesztik a munkájukat a robotok térnyerése miatt? Hát, lehet, hogy ők is ott ülnek majd a patkán, de lesz mellettük egy csomó banki ügyintéző is, az biztos. Legalábbis ezt jósolja az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Citi elnök-vezérigazgatója, Jamie Forese, aki a Financial Times kérdésére azt mondta

a következő öt évben a bank 20 ezer ügyintéző dolgozójának a felét el kell majd bocsájtani a robotizáció miatt.

Hasonlóan nyilatkozott korábban a lapnak a Deutsche bank vezetője, John Cryan is, aki szerint a bank dolgozóinak a felét gépek és programok váltják majd le a közeljövőben. A Barclays vezetője, Tim Throsby pedig azt mondta a lapnak, hogy azoknak a banki dolgozóknak, akiknek "a munkaköre leginkább a billentyűzet nyomogatásából áll, nincs túl fényes jövője".

A Financial Times szerint ha ez a trend az egész befektetési banki iparágban így alakul, akkor a következő pár évben gyorsabban szűnhetnek meg az állások a szektorban, mint a 2007-es válság után, amikor gyakorlatilag összeomlott a globális bankrendszer.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!