2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Hárommilliárd forintnyi áru égett el az angyalföldi tűzbenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-16 10:20:37
Címkék: Bihari hírek
Hárommilliárd forintos kár keletkezhetett abban a szerdai raktártűzben, amely a XIII. kerületi Frangepán utcában ütött ki – nyilatkozta a Népszavának Fabó György, a Ramiris Europe Kft. tulajdonosa, azé a számítástechnikai nagykereskedelmi cégé, amelynek a termékei oda lettek a lángokban. Fabó szerint a raktárkészletük 60 százaléka semmisülhetett meg, de van biztosításuk, így komoly kár nem érte a céget. A Ramiris szintén az épületben lévő irodáit nem érte el a tűz, így fontos papírok, adatok nem égtek el. Igaz, az áramellátás is megsérült, ezért az az irodákban tegnap még szünetelt a munkavégzés.

Fabó azt mondta a lapnak, hogy bár a rendőrség rongálás miatt nyomoz, ő nem gyanakszik szándékosságra. Azt is elmondta, hogy a Ramiris termékeit áruló kiskereskedelmi cég, a BestByte (amelyen keresztül Fabó tulajdonos a Ramirisben) átmeneti időre, amíg a Ramirisnél nem áll helyre minden, gond nélkül átállhat más nagykereskedőre.

A Ramirisben Fabón kívül egy ciprusi offshore cég a tulajdonos, de a cég alapításában részt vett a Seszták Miklós eddigi fejlesztési miniszterhez köthető Sándor Kornél is. Sesztákkal Fabó is üzletelt korábban, a vállalkozó egy másik cége, az Oxygen Wellness Befektetési és Ingatlanhasznosító Kft. Kisvárdára, Seszták városába van bejelentve, a volt miniszter pedig tulajdonos is volt egy Ramiris nevű cégben,a  Ramiris Autó Kft.-ben. A volt miniszter és a Ramiris kapcsolatáról itt írtunk részletesebben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!