2018. szeptember 20. Csütörtök, Friderika.
 
Ázni nem, csak izzadni fogunk jövő hétenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-17 17:56:27
Címkék: Bihari hírek
Hétfőn még elsősorban a Dunától keletre kell számítani záporokra, zivatarokra, egy-egy helyen felhőszakadásra, jégesőre is, a Dunántúlon jóval kisebb az esélye a csapadéknak, itt ígérkezik több napsütés. Élénk, több helyen erős, a Nyugat-Dunántúlon és zivatarok környezetében viharos lesz az északias szél. 25 és 30 fok között alakul a csúcshőmérséklet – írja az Időkép.

Kedden több órára kisüt a nap, de az Északi-középhegység nyugati felén, a középső és déli tájakon még elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az északi-északkeleti irányú légmozgás ismét többfelé élénk, nyugaton erős lesz, zivatart pedig továbbra is kísérhetnek viharos széllökések. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, délután 27-32 fokot mérhetünk.

Szerdán és csütörtökön sok lesz a napsütés, az enyhe hajnalokat követően délutánonként egyre inkább 30 fok fölött alakul a csúcshőmérséklet, csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar.

Csütörtökön már 33-34 fokig is melegedhet a levegő,

és csak szórványosan fordul elő eső, ha egyáltalán. Az északkeleti, majd a délire-délnyugatira forduló szél csak időnként élénkül meg.

Aztán vége a kánikulának, a legfrissebb számítások szerint péntek reggelre viharos, északi-északnyugati szél hozza el a több fokos lehűlést. Záporokkal, zivatarokkal érkezik a hidegfront, hogy elrontsa mindenki hétvégéjét.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!