2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Rendőrök lepik el Hajdú-Bihar útjait: kiemelt ellenőrzések jönnekForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-17 18:33:29
Címkék: Bihari hírek
Kiemelten a sebességtúllépést is figyelik a rendőrök.

Míg 2010 óta éveken keresztül csökkent a közúti balesetek száma, az utóbbi időszakban emelkedni kezdett, 2017-ben és 2018 első negyedévében pedig drasztikusan magas volt; ez a negatív tendencia Hajdú-Biharban.
Tavaly megyénkben 898 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, idén pedig csak az első három hónapban 212; balesetben másfélszer annyian haltak meg 2017-ben, mint az azt megelőző évben.
Az okok között elsősorban az emberi felelőtlenség áll, ezért figyelemfelhívó jelleggel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság június 11-étől kezdődően a hónap végéig kiemelten ellenőrzi a közlekedőket – mondta el érdeklődésünkre Szabados Zsolt, a Közlekedési Osztály Balesetmegelőzési Alosztályának vezetője.

A közlekedés veszélyes üzem, amellett sokszereplős is: a forgalomban részt vevők, a közútkezelő, a jogszabályalkotók és a rendőrök valamennyien felelősek érte”

– hangsúlyozza Szabados Zsolt, a HBMRFK Közlekedési Osztály Balesetmegelőzési Alosztályának vezetője. Az elmúlt időszakban a közúti baleseti statisztikák alapján Hajdú-Bihar megyében romlott a helyzet; annak javítására, az állampolgárok tudatosabb közlekedésének elérésére a rendőrök június végéig kiemelt ellenőrzést végeznek.
Gócpont nincs

– A balesetekhez vezető leggyakoribb szabálysértések a gyorshajtás, a kanyarodási szabályok megszegése és az elsőbbség meg nem adása. Az elmúlt években jelentősen megnőtt a forgalom az utakon, ez nyilván több balesetveszélyes helyzetet is jelent, azonban ha mindenki a szabályokat betartva, figyelmesen közlekedne, az jelentősen csökkentené a bekövetkező balesetek számát! – hangsúlyozta Szabados Zsolt.

Szabados Zsolt | Fotó: Matey István

Az alosztályvezető kiemelte, hogy a balesetek bekövetkezéséhez hozzájárulhat az is, hogy a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak nem kötelező KRESZ-ismeretükről számot adni. Mint mondta, nincs Debrecenben vagy a megyében baleseti gócpont, azonban a 4-es, a 42-es, a 47-es főúton és a 354-es út egy szakaszán, illetve a cívisváros bevezető útjain sok személyi sérüléssel járó baleset történik. Ezek a területek, valamint Debrecen belvárosa és az újonnan egyirányúsított utcák a mostani akció helyszínei.
Évről évre több energiával

– Kiemelten ellenőrizzük a sebességet, a 4-es, a 42-es és a 47-es főúton méréssel, az autósok megállításával, a városban pedig a tilos jelzések betartását, a gyalogosoknak történő elsőbbségadást és a kerékpárosok közlekedését. Vidéken három, az említett főutak kapcsán illetékes kapitányság rendőrei vesznek részt az akcióban, a debreceni kollégáknak pedig a megye többi rendőrkapitányságairól is besegítenek – részletezte az alosztályvezető. A sebességmérés kapcsán elmondta, hogy habár az autósok ismerik ezek helyét, a fixen telepített kamerák (a VÉDA rendszer részeként) így is nagyon sok felvételt készítenek gyorshajtókról.

Fotó: Matey István

Az akció végeztével az eredményeket értékelik, mindenesetre bíznak abban, hogy a jövőre tekintettel tartósan kedvező hatást érhetnek el. – Évről évre több energiát fordítunk a biztonságos közlekedés elősegítésére, mind szélesebb az eszköztárunk, de így is korlátozottak a lehetőségeink.

A balesetek számának csökkenéséhez elsősorban a közlekedési kultúrán kellene javítani, az emberek gondolkodásán változtatni.”

Ennek érdekében folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot, az óvodáktól kezdve a nyugdíjasokig mindenhová elmegyünk, azon igyekezve, hogy mindenki, akár gyalogosként is figyelmesebben, tudatosabban közlekedjen – magyarázta Szabados Zsolt.

Hangsúlyozta, a fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzés célja az abszolút megelőzés, a rendőrök jelenlétükkel a balesetek számának visszaszorítására törekszenek.

SzT
Fokozottan figyeljünk a gyerekekre!

A szülők és közlekedők a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, amennyiben az úton vagy annak közelében, akár gyalogosan, akár kerékpárral megjelennek. Számítsanak arra, hogy a gyermekek közlekedése kiszámíthatatlan, sokszor nincs veszélyérzetük, és gyakran kalandot keresnek! – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

Ahogy azt korábbi lapszámainkban is ismertettük, a gyermekek koruknál és tapasztalatlanságuknál fogva a legsérülékenyebb résztvevői a közlekedésnek. Még nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek a biztonságos közlekedéshez elengedhetetlenül szükségesek, nem érzik a rájuk leselkedő veszélyeket, s figyelmük sem eléggé koncentrált. Ezért a gyermekekre mindenhol potenciális veszélyek leselkednek, ahol gépjárművek közlekednek.
Balesetek száma

Balesetek száma összesen

(2017-ben, illetve 2018. I. negyedévében)
Borsod-Abaúj-Zemplén 760 141
Hajdú-Bihar 898 212
Jász-Nagykun-Szolnok 600 140
Szabolcs-Szatmár-Bereg 929 199
Országosan 16 489 3 019

Ebből halálos kimenetelű

(2017-ben, illetve 2018. I. negyedévében)
Borsod-Abaúj-Zemplén 37 3
Hajdú-Bihar 39 15
Jász-Nagykun-Szolnok 32 2
Szabolcs-Szatmár-Bereg 25 6
Országosan 575 109

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!