2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Új áruházakat nyitna a PraktikerForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-19 22:43:23
Címkék: Bihari hírek
Rekordforgalmat ért el a Praktiker tavaly, a magyar piacon 20 éve működő barkácsáruházlánc 47,8 milliárd forintos árbevétele 22 százalékkal, 8,6 milliárd forinttal meghaladta a 2016-os forgalmat - mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a társaság hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A cégnél idén további 10 százalék feletti növekedést várnak.

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a tavalyi összforgalom 6 százalékát adta az online értékesítés, míg 2014-ben még csak 1,4 százalékos volt a részesedése. A társaság a webforgalom további erősödésére számít.

A Praktikernek 20 áruháza van Magyarországon, mintegy 1500 embernek ad munkát. Továbbra is 75-80 százalékos a magyar beszállítók aránya, és tervezik a hazai beszállítók számának növelését. Az áruházlánc 2016-ban magyar tulajdonba került, többségi tulajdonosa a Wallis csoport, kisebbségi tulajdonosa Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató.

A Praktiker tervezi újabb áruházak nyitását is, de ennek részleteiről Karl-Heinz Keth annyit mondott: nagy kihívás a megfelelő helyszínek megtalálása. A magyarországi plázastop törvény miatt elsősorban kisebb méretű áruházak nyitásán gondolkodnak. Az ügyvezető igazgató nem zárja ki az esetleges külföldi terjeszkedést, de az elsődleges célnak magyarországi piaci pozíciójuk erősítését nevezte.

A kereskedelemben tapasztalható munkaerőhiánnyal kapcsolatban kitért egyebek mellett arra, hogy a Praktiker a béremelések mellett bónuszrendszert, valamint egyedi vállalati programokat dolgozott ki a munkatársak megtartása és motiválása érdekében.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!