2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Feladta a kormány a pálinkaharcot, jön a durva adóemelésForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-20 19:57:55
Címkék: Bihari hírek
Így változhat jövőre a chipsadóként ismert közteher jövőre.

Beadta a derekát a kormány, amikor úgy döntött: kiterjeszti a népegyészségügyi termékadót (neta) a gyümölcspárlatokra és a gyógynövényes szeszes italokra is – derül ki az adótörvények kedden kiadott javaslatából. Az Európai Bizottság nemrég perrel fenyegette meg Magyarországot az adómentesség miatt, amit azzal indokolt, hogy a jellemzően magyar termékeknél (a pálinka és az Unicum) alkalmazott enyhébb elbírálás hátrányosan különbözteti meg a külföldről érkező hasonló párlatok gyártóit.

A törvénymódosítási javaslat nem jelenti azt, hogy a kormány el is fogadná a bizottság álláspontját, amit a javaslat indoklásában is kifejtenek. Hozzáteszik azonban azt is, azért vetik ki mégis az adót, hogy "elkerülhető legyen egy évekig elhúzódó, mind az adóalanyok, mind az adóhatóság számára káros jogbizonytalan helyzet kialakulása".

Alaposan megdrágulhatnak így ezek az italok, mivel a 35-45 fokos alkoholtermékeknél literenként 850 forint, 45 fok fölött pedig 1100 forint lesz a chipsadó.

A netatörvénynél ugyanis nem a pálinka bevonása a legnagyobb változás, hanem az, hogy mintegy 20 százalékkal emelkedik jövőre a mértéke. Igaz, ez átlagos szint, mert a kész üdítőitaloknál a literenkénti hét forintról 15 forintra nő a közteher.

Különösebb elrettentő erővel azonban a kormány reményei szerint sem bír az adó, hiszen jövőre 87 százalékkal több pénzt remél a kabinet belőle. Ehhez persze – a pálinkából származó bevételen túl – az is hozzájárul, hogy jövőre a cégek már nem csökkenthetik egészségmegőrző programokkal adófizetési kötelezettségüket. Az indoklás megint elég sajátos: 2019-tól egészségmegőrző programot csak az állami szervek indíthatnak, az adózó cégek maximum ezekhez ajánlhatják fel adójuk legfeljebb tíz százalékát. Ez a kormány szerint azért szükséges, mert a cégek sokszor a céllal össze nem egyeztethető költségeiket is levonták.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!