2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Hobbija a kertészkedés, a virágozásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-27 09:49:33
Címkék: Bihari hírek
A számát sem tudni annak a rengeteg virágnak, amely Jónás Éva kertjét díszíti.

Csodálatos kertje van a Pocsajban élő asszonynak. A több mint negyven amarillisz, közel ugyanennyi leander, muskátli, hibiszkusz, büdöske, díszfüvek, liliom, tulipán, íriszek – többféle színben – mindegyike pompázik a kavicsos kiskertben.

Éva nagy gondot fordít rájuk, már a munkából hazajövet szinte egyenest ide vezet az útja, mert annyira szereti a növényeit.
Két sziklakert

– Mindenféle virágot nagyon szeretek. Hobbim a gondozásuk, ha tehetem, összegyűjtöm az esővizet, azzal öntözöm őket. Hálásak, mert ontják a virágokat, nőnek, fejlődnek. A növényeim között vannak olyanok, amelyeket vásároltam, illetve vannak, amiket ismerőseimtől, rokonoktól kaptam. Mindennap köztük kell lenni és valamit tevékenykedni velük, hogy ilyen szépek is maradjanak a virágok. Számomra ez a csend jólesik, amíg velük foglalatoskodom, a mindennapi munka után ez kikapcsolódás – beszél ekképpen Jónás Éva saját kertjéről.

Egy különleges, mediterrán fajta, a neve buoggalinvillea, magyarul murvafürt, nemrég ékesíti a kertet, de már virágzik is. Hátul és elöl is sziklakert díszíti az udvart, a virágok nagy része az udvar közepén, a cseresznyefa árnyékában van. A virágokat kamrában, pincében és szobában telelteti, majd a tavasz közeledtével ismét kikerülnek a szabadba.

– Nagyné Kelemen Mónika –

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!