2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Egyetlen szám, amely mutatja, mekkora baj van a magyar egészségügybenForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2018-06-30 18:07:34
Címkék: Bihari hírek
Minden évben több tízezren halnak meg úgy, hogy az elkerülhető lett volna.

A legidősebbeket kivéve a magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét – erre az eredményre jutott az Eurostat. Az unió statisztikai hivatala a 2015-ös halálozási adatokat nézte át, egész pontosan azokét, akik még a 75. születésnapjuk előtt meghaltak.

A magyar adat a hetedik legrosszabb az unióban – a legtöbb elkerülhető halál Romániában volt, de szinte az egész régiónk rosszul áll a listán. A legszerencsésebbek a franciák, a belgák és a dánok.

Elkerülhető halálnak az számított a vizsgálatban, amely nem történt volna meg akkor, ha az ember megfelelő időben hozzájut a jó orvosi ellátáshoz.

Ahogy minden országban, nálunk is a férfiak az igazán veszélyeztetettek: 100 ezer magyar férfiból egyetlen év alatt több, mint 350-en halnak meg úgy, hogy ez elkerülhető lett volna – vagyis 4,9 millió férfi közül több, mint 17 ezren.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!