2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Cser Ágnes: folyamatosak a béremelések az egészségügybenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2018-07-03 17:23:01
Címkék: Bihari hírek
Folyamatosak a béremelések az egészségügyben, ezért nem igaz, hogy nem lesz szakember; a kiszámítható emelkedés miatt nem fogják elhagyni az országot az ágazatban dolgozók – közölte a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Cser Ágnes azt mondta, sikerült elfogadtatni a kormánnyal a november 8-ára esedékes nyolcszázalékos bérfejlesztést, amelyet január 1-jétől kapnak meg az érintett dolgozók.

Úgy fogalmazott, a felzárkóztatás elindult, és jó irányba tart, egy-egy orvos illetménye, és ezzel a keresete is több százezer forinttal nőtt, valamint a szakdolgozóknál is komoly bérfejlesztést értek el.

A szociális ágazatban azonban nagy a lemaradás, mert egyelőre csak az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezőknél érték el, hogy megkapják ugyanazt, mint az egészségügyben foglalkoztatottak – tette hozzá.

A szakszervezet a munkavállalók élet- és munkakörülményeit is szeretné javítani. Meg kell nézni azt is, mit lehet tenni azért, hogy összehangolják a bérfelzárkóztatást és a nemzetgazdasági teljesítőképességet. Az egyik következő nagy cél az, hogy előrehozzák a 2019-es, novemberi bérfejlesztést – tudatta Cser Ágnes.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!