Van a kis bihari faluban, a Cserepes utcán egy kis ház, hosszú verandával, ahol a három gyerek zsivaja mellett állandó az ínycsiklandó mézeskalács illat. Aki ide betér, az annyi szépséggel találkozhat, hogy egészen biztosan visszajön még.

Kovács Angélát egy meleg nyári délután kerestük fel. Az árnyas szobában, a munkaasztala mellett beszélgettünk, hiszen ő mindig dolgozik, annak ellenére, hogy állandóan otthon van. Mint mondja, mindig tudta magáról, hogy van kézügyessége, mert szeretett gipszképeket készíteni, de hogy a mézeskalács lesz az élete, arra még álmában sem gondolt korábban. Családi örökség a kézügyesség. Édesapjuk aktívabb éveiben kosarakat font, nővére is sok szép kézműves dolgot készített már, hármasiker testvérei közül a lány ízletes, csodás tortákat süt. Tehát nem meglepő Angéla tehetsége sem.

Az elsők a családtagoknak

Úgy öt éve, amikor anyaságin volt a sorra érkező gyerekeivel, az interneten látta, hogy vannak, akik gyönyörű mézeskalácsokat készítenek. Azelőtt soha nem sütött mézest, de ez a foglalatosság úgy megtetszett neki, hogy utána nézett mindennek. Recepteket gyűjtött, megérdeklődte a díszítés menetét, és amikor már a kellő tudás birtokában volt, hozzálátott a saját mézesek készítéséhez. Az első munkái mézes lapokból készült dobozok voltak, amit szépen kimintázott, feliratozott. A családtagok kapták ajándékba. Mivel nagyon örültek neki a szerettei, és ő is boldog volt a sikerélménytől, feltette a közösségi oldalra a fotókat. Ettől kezdve aztán „beindult a gépezet”. Egyre többen keresték fel, hogy készítsen nekik is olyan meseszép dobozkákat, aztán már különféle ötletekkel is érkeztek hozzá. Azon vette észre magát, hogy a gyereknevelés mellett minden szabadidejében mézesezik.

Nem rutinból dolgozik

Az elmúlt évek alatt rengeteg ajándékdobozt készített különféle egyedi mintákkal, feliratokkal. Számtalan ifjú párnak gyártotta már le az esküvői kínálót, vagy köszönő ajándékot, karácsonykor pedig nem győzi alkotni az adventi- és fenyőfadíszeket. Húsvétkor a csibés, baris, tojásos figurákat viszik, anyák napján a szívek a népszerűek.

Fotó: B. Kiss Andrea

Ezek után azt hinné az ember, hogy Angéla rutinból dolgozik, de azt mondja, hogy amikor újdonsággal, egyedi kéréssel keresik meg, akkor napokig gondolkodik, tervezi, hogyan is fogjon hozzá. Ilyen különlegesség volt, amikor egy toronyórát kértek tőle lánccal, vagy amikor a tavaly elköszönő lelkészéknek a gyülekezet a csökmői templomot rendelte meg mézeskalácsból emlékbe.

Fotó: B. Kiss Andrea

Termékeit, amit inkább nevezhetünk alkotásoknak, nemcsak a helyiek és a környékbeliek viszik, hanem már eljutottak szerte az országba, sőt még külföldre is. Legutóbb például Olaszországba vittek kínálót egy esküvőre. A mézeskalácsosok között is kiemelkedő a munkája, ezért szokták hívni kézműves vásárokba is, de mivel minden ideje foglalt, nem igazán tud eleget tenni ezeknek a meghívásoknak. Májusban a szomszédos Szeghalom egyik rendezvényén vett részt, most készül a csökmői Sárkány-napra, és állandó résztvevője a helyi adventi vásárnak.

Tökéletességre törekszik

Amikor rengeteg munkája összegyűlik, a családtagok mindig felajánlják segítségüket, de ő nem él vele, mivel ezt a minőséget csak ő tudja produkálni. Maximalista, ezért sokszor kiselejtez olyan mézest, amit a vásárlók kritika nélkül átvennének. Azt mondja, hogy saját magával szemben is a tökéletességre törekszik. A mézes legyen ízletes, hibátlan, a díszítés pedig kifogástalan. Sokan kérték már, hogy adja át a tudását. Ő pedig bárkit szívesen fogad, és megmutat mindent, mégis azt tapasztalja, hogy az első lelkesedés után legtöbben rájönnek, hogy nem is olyan egyszerű dolog a mézeskalácsozás.

Több nap, amíg elkészülnek

A legmonotonabb feladat, amikor lagzikra kínálókat süt. Ebből a legtöbb háromszáz egyforma darab volt. Felmerül az emberben a kérdés, hogy nem unja-e, amikor minden darabot egyenként, kézzel mintáz. Bevallja, ilyenkor bizony egy idő után kezd unalmassá válni, de az öröm, amit az ifjú pár arcán lát, kárpótolja. A nagy mennyiségű kínálót több napig készíti. Első nap kisüti a formákat, második nap lekeni őket az alapmázzal, harmadik nap díszíti, negyedik nap csomagolja. Az egyedi dobozok is több napig készülnek, de az azzal járó munka összességében pár óra.

A mézes csodákat látva sokan azt feltételezik, hogy valami különleges anyaggal dolgozik. Angéla azonban elárulja, hogy boltból vásárol alapanyagokat és minden esetben házi mézet használ. A díszítést egyszerű nejlonzacskóból végzi, amit legtöbben nem is hisznek el, amíg nem látják. S ha azt hinnénk, hogy ő és családja állandóan mézeskalácsot esznek, nagyot tévedünk. Eleinte a gyerekek és a családtagok valóban alig várták a rontott sütiket, de mára elteltek vele.