2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Két kalandparkot is be kellett zárni a fogyasztóvédelem vizsgálata utánForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-07-15 21:13:02
Címkék: Bihari hírek
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat keretében a megyeszékhely szerinti járási hivatalok munkatársai a nyári főszezon kezdete előtt 81 kalandparkban összesen 264 pályát ellenőriztek. Az üzemeltetésre vonatkozó előírásoknak 21 helyszínen működő 82 berendezés nem felelt meg  – derül ki a minisztérium közleményéből.

A látogatók biztonsága érdekében az ellenőrzéseket követően két kalandparkot be is kellett zárni, ezek egyike azóta kijavította a hibát, és ismét kinyithatott.

A minisztériumnál rákérdeztünk, hogy melyik kalandparkokat kellett bezáratni, a választ közöljük, amint megkaptuk. A hatóság ezen felül 38 eszköz használatát tiltotta meg, amelyek közül 35 esetében a hiányosságokat már pótolták.

A fogyasztóvédelmi hatóság által lefolytatott vizsgálat a berendezések megfelelőségi tanúsítványainak meglétére, a terhelhetőség feltüntetésére, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére, a berendezések adattábláin feltüntetendő jelölésekre, az üzemeltetési napló szabályos vezetésére terjed ki. A kalandparki eszközök műszaki állapotának vizsgálatát az erre kijelölt tanúsító szervezetek végzik.

A fogyasztóvédelmi hatóság az elmúlt években folyamatosan ellenőrizte a kalandparkokat. A rendszeres jelenlétnek köszönhetően két év alatt 23 százalékkal csökkent a feltárt jogsértések száma.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!