2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Mi lesz az inflációval? Megáll három százalék környékén?Forrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2018-07-20 20:09:06
Címkék: Bihari hírek
A júniusi adatok alapján az infláció 3,1 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban. Ahogy azt a jegybank júniusi Inflációs Jelentésében is jelezte, az infláció átmenetileg enyhén 3 százalék fölé emelkedhet, amely lényegében egyetlen termékhez - a benzin árához - kapcsolódik – mondta az Origónak Várhegyi Judit, a jegybank főosztályvezetője.

Az infláció az egyik legfontosabb makrogazdasági változó. Egyrészt az árak változása a vállalatok számára is fontos visszajelzést ad a gazdaságban érvényesülő keresleti és kínálati körülmények alakulásáról, másrészt az infláció a háztartások jövedelmének a vásárlóerejét is érdemben befolyásolhatja.
Az árakkal, az árak változásával mi magunk is naponta rendszeresen találkozhatunk. Inflációról akkor beszélünk, amikor az árak a termékek széles körében és tartósan emelkednek - mondta Várhegyi Judit.

A júniusi adatok szerint 3,1 százalékos drágulást mértek az egy évvel korábbi állapothoz képest, a jegybank inflációs célja pedig a három százalék elérése és fenntartása
Forrás: MNB

Miről is van szó? Azt figyelhettük meg a júniusi adatok alapján, hogy az üzemanyagárak érdemben emelkedtek, nevezetesen 15 százalékos áremelkedés történt a tavalyi évhez képest.

Az üzemanyagárak emelkedése pedig szintén egy jól meghatározott, külső tényezőhöz volt köthető, ez pedig a dollárban kifejezett olajáraknak az érdemi emelkedése - emelte ki Várhegyi Judit.
Az olajárak hatása az üzemanyagárakon keresztül szinte azonnal megjelenik a fogyasztói árakban is.
Az adatok megerősítik, hogy az infláció júniusi emelkedése a fogyasztói kosár egy szűk szegmenséhez volt köthető, ez pedig az olajárakhoz kapcsolódott, miközben a gazdaságban megfigyelhető általános áremelkedés a legtöbb termékcsoport esetében továbbra is visszafogott.
Az iparcikkek inflációja változatlanul mérsékelt maradt, ezen belül egyes termékek esetében árcsökkenés volt megfigyelhető.
Forrás: MNB

Nézzük meg például júniusban a televízió árát, melyhez a labdarúgó-világbajnoksággal összefüggésben történő akciók is hozzájárulhattak.
Hogyha egy kicsit szélesebb termékkört tekintünk, és megvizsgáljuk az élelmiszereknek az áralakulását is, a friss gyümölcsök árai esetében mérsékelt áremelkedés volt jellemző, miközben folytatódott a tojás árának hónapok óta tartó csökkenése.

Fontos megemlíteni, hogy egy felzárkózó gazdaságban - mint amilyen hazánk is – természetes egy, az eurózónánál némileg magasabb infláció, mely hozzájárul a gazdaság hatékony működéséhez.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célja a 3 százalékos inflációs cél elérése és fenntartása – hangsúlyozta Várhegyi Judit.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!