2024. április 17. Szerda, Rudolf.
 
Tejtermékhiányra, durva áremelésre számítanak a tejesekForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-07-25 22:02:21
Címkék: Bihari hírek
A tejföl és a vaj ára mintegy 10 százalékkal, a többi tejtermék ára pedig körülbelül 5-7 százalékkal emelkedhet szeptember elsejétől – mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor.

Jövő év elejétől a tartós tejek áfakulcsa öt százalékra mérséklődik. Ezzel összefüggésben a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor az ESL és az UHT tejeknél a fogyasztói árak 8-10 százalékos mérséklődésére számít 2019. január 1-től. Addig azonban áremelkedés jöhet.

A szakember elmondása szerint a klímaváltozás miatt jelentősen csökkent a tejtermelés és a termékek beltartalmi értékei is. Emellett júliustól folyamatosan emelkedett - mára 35 százalékot meghaladó mértékben - az üzemanyag, a gáz és az elektromos áram ára, ami komoly problémát okoz a tejfeldolgozó iparnak. Növelni kell az átadói árakat, hogy a termelők magasabb összegeket kaphassanak a nyers tejért – közölte. 

Szakértők nem tartják kizártnak, hogy az európai tejhiány miatt karácsonyig akár ki is fogyhatnak a boltok a vajból.

Emiatt további áremelkedés is lehet. Az Európai Bizottság adatai szerint a nagykereskedelemben már most is 19 százalékkal drágábban kapható a vaj, mint egy éve. Idén június közepén 5,8 eurót kértek a nagykereskedők egy kilogramm vajért.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!