2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Óriási kínai beruházást mondott vissza MalajziaForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-08-22 18:31:00
Címkék: Bihari hírek
Több milliárd dolláros, kínai finanszírozású projekt törléséről döntött Malajzia, mert a beruházás túl nagy adósságterhet jelentett volna az országnak.

A maláj kormány a 200 milliárd dolláros (56 ezer milliárd forintos) beruházás lefújásával arról döntött, hogy nem lesz az ország keleti partján vasútfejlesztés és két nagy energiavezeték fejlesztését sem valósítják meg.

A maláj miniszterelnök, Mahathir Mohamad, pekingi látogatása végén elmondta: országa nem tudja vállalni a beruházások költségeit, sőt, hozzátett: Malajziának jelenleg nincs is szüksége ezekre a beruházásokra. Ha a jövőben fontossá válnak, átgondolják újra, addig azállamadósság csökkentésére helyezik a hangsúlyt.

Némi kezdeti félreértés után végül a kínai fél is megértette és elfogadta a döntést. „Nem hiszem, hogy Kína azt akarná, hogy csődbe menjünk” – mondta a maláj kormányfő Pekingben.

Malajziának jelentős kötbért kell fizetnie, amiért kihátrál a beruházásokból, továbbá azt is ki kell derítenie, hogy hova kerültek a már átutalt összegek. Mahathir Mohamad májusi megválasztása óta újraindította a nyomozást a volt miniszterelnök, Najib Razak ellen pénzmosási vádak miatt.

A maláj miniszterelnök utalást tett Kína gazdasági térnyerésének veszélyeire is: „Nem akarunk olyan helyzetet, amelyben egy újfajta gyarmatosítás zajlik, csak mert a szegényebb országok képtelenek felvenni a versenyt a gazdagabbakkal a szabad kereskedelemben. Tisztességes kereskedelmet kell folytatni.”

Thaiföldön, Sri Lankán és más országokban is fogalmaztak már meg kritikát Kínával kapcsolatban, miszerint ezek a beruházások túlságosan pazarlóak és költségesek, túl kevés munkát adnak a helyi cégeknek, és teret adhatnak a sikkasztásnak vagy más visszaélésnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!