2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Tisztességtelen szerződési feltételek miatt vesztett pert egy bankForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2018-10-05 22:57:02
Címkék: Bihari hírek
Pervesztes lett egy külföldi tulajdonú bank a Fővárosi Ítélőtábla előtti közérdekű perben - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel. A perben, amelyet az ügyész kezdeményezett egy meg nem nevezett bank ellen, a bíróság jogerősen megállapította, hogy

tisztességtelenek voltak és ezért érvénytelenek a fogyasztói szerződésekben alkalmazott általános szerződési feltételek.

A bíróság tisztességtelennek ítélte azt a kitételt, hogy a bank mentesül a felelősség alól a bankkártyákkal kapcsolatos jóvá nem hagyott fizetési műveleteknél, például amikor valaki ellopta az ügyfél kártyáját és vásárol vele. Ez a feltétel a bíróság szerint a bizonyítási terhet a fogyasztó hátrányára fordítja meg.

Azt is tisztességtelennek találta a bíróság az egyik, előtörlesztési díjat érintő kikötést is, mert a jogszabálytól eltérően határozza meg az előtörlesztési díjat, amit a fogyasztónak fizetnie kell, illetve a jogszabállyal ellentétes értelmezésre ad lehetőséget.

Egy másik kikötés azért érvénytelen, mert a jogszabályok előírásaival szemben nem differenciál, hanem egységesen, valamennyi szerződésre az előtörlesztett összegre vetítve határozza meg az előtörlesztési díj fizetési kötelezettséget. A 2010. március 1. előtt kötött szerződések esetén pedig nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az a fogyasztó előtörlesztéséhez kapcsolódó közvetlen költségek felszámítását, és nem a bank egyéb kártalanítását tartalmazza.

Az ítélet szerint tisztességtelen a folyósítási díjra vonatkozó kikötés is, mert a jogszabálytól eltérően a hitelkockázat mértékéhez igazodóan teszi lehetővé a bank számára az egyszeri folyósítási díj felszámítását, és azt nem a folyósítással felmerülő közvetlen költségekhez igazítja.

Az egyik kikötést már az elsőfokú eljárásban is jogerősen érvénytelennek minősítette a bíróság, mert a  bank vételi jogára vonatkozó kikötése jogszabályba ütközött,

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!