2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Minden negyedik személyautót érinti a kgfb-váltásForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2018-11-01 20:27:35
Címkék: Bihari hírek
A hazai, segédmotoros kerékpárok nélkül számított, és kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjárműállomány már túllépte az ötmilliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban, amelynek díjait a biztosító társaságok - saját stratégiáik mentén - ezekben a napokban kalkulálják ki, és legkésőbb november 2-ig teszik közzé, már csak nagyjából minden negyedik autós érintett – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Nyolc év óta, amikor is szabaddá vált a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac díjhirdetési rendszere, egyre kevesebb autóst érint a novemberi kgfb-kampány. Ma már a biztosítók - 60 nappal korábbi közzétételt követően - év közben is bármikor módosíthatják kgfb-tarifáikat, s az éppen lejáró vagy új szerződések esetében ezek lesznek mérvadóak. Míg öt éve még a kampányidőszakban az összes gépjármű-tulajdonos kétharmada köthette újra szerződését korábbi társaságánál vagy válthatott kedvezőbb ajánlatra, idén már csak egynegyede. Pontosabban az összes, a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított, 5,11 millió gépjármű 26,5 százaléka rendelkezik év végi évfordulós szerződéssel. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordul az év végén a MABISZ adatai szerint.

 

Kgfb-adatok az elmúlt évekbőlMABISZ-közlés

Az év végi évfordulós szerződések jövő évre vonatkozó díjait legkésőbb november 2-án teszik közzé a társaságok, s azoknak az autósoknak, akik a biztosítóváltás mellett döntenek, legkésőbb december 1-jéig kell eljuttatniuk a felmondásukat a biztosítójukhoz.

A tavalyi kampányidőszakban egyébként 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg.

A díjakat a biztosító társaságok saját honlapjukon, valamint a MABISZ honlapján, illetve a szektor felügyeleti szerve, a Magyar Nemzeti Bank honlapján teszik közzé.

 

A társaságok nem kötelesek díjat hirdetni, ha nem teszik, úgy automatikusan a korábbi díjtételek maradnak érvényben. 

A társaságoknak legalább 50 nappal a szerződéses évforduló előtt értesítést kell küldeniük az autó tulajdonosának, illetve üzembentartójának, emlékeztetve arra, hogy közeledik az évforduló. A biztosítók a kgfb-díjak hiteles összehasonlítására hozták létre a MABISZ Díjnavigátorát, amely minden, a piacon díjat hirdető biztosító összes kedvezményének feltüntetésével hasonlítja össze a kgfb-díjakat – üzleti érdektől mentesen. (A Díjnavigátor november első felében frissül az aktuális ajánlatokkal, a www.mabisz.hu oldalon.)

 

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya), valamint a piaci tendenciák – mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autóalkatrész-árak alakulása - figyelembe vételével.

A novemberi kampányidőszakban jellemzően az öregebb, 2010 előtt vásárolt autók vesznek részt, s tulajdonosaik jelentős részének bonus-malus besorolása is igen kedvező.

Így ezen szerződések átlagdíja hagyományosan alatta marad az éves átlagnak.

 

Évente csökken a január 1-i évfordulós kgfb-szerződések arányaMABISZ-közlés

Az elkövetkező két hónapban át- vagy újraszerződőknek már nem kell arra figyelniük, hogy a kgfb-díjak mellett a díjbekérőkben szereplő, 30 százalékos baleseti adót is megfizessék, mivel ez január 1-től megszűnik, a helyébe lépő biztosítási adó pedig már a kgfb-díj része lesz. Önmagában az adótechnikai változás nem befolyásolja az ügyfelek terheit.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!