2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Lakásáfa: négy-ötezer családnak segítene, ha kitolnák a határidőtForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2018-11-11 18:59:08
Címkék: Bihari hírek
Mintegy húszezer lakást érint a kormány a héten bejelentett javaslata az ötszázalékos forgalmi adó alkalmazhatóságáról 2023 végéig – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Magyar Időknek.

 

35-40 ezer lakás áll kivitelezés alatt országszerte, és figyelembe véve, hogy az idei első három negyedévben valamivel több mint tízezer otthon készült el, 18-20 ezer lehet az idén összesen elkészülő új lakások száma. Koji László szerint a többi, már engedéllyel rendelkező lakás szerződéses viszonyaiban egyre több bonyodalom adódott a kedvezmény 2019 végi lejáratához közeledvén, ami a finanszírozhatóságban komoly gondokhoz vezetett volna.

"Kaotikus helyzet, egyre több vita kezdett kialakulni, de ezeknek ezzel most elejét veszi a kormányzat" – fogalmazott az ÉVOSZ elnöke a lap szombati számában, megjegyezve, hogy jelentős összegekről van szó, hiszen már egy nettó harmincmillió forintba kerülő új lakásnál is hat és fél millió forint a különbség az öt vagy a 27 százalék áfával számolt bruttó árban.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán jelentette be, hogy a kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig a kedvezményes, ötszázalékos áfakulcs alkalmazható azon új társasházi lakások értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek, illetve azon családi házak eladásakor, amelyek egyszerű bejelentését addig megtették az építtetők. Előbbinél a legfeljebb 150 négyzetméter hasznos alapterületűek, önálló házaknál a 300 négyzetméter alapterületűek esnek a kedvezmény hatálya alá.

Az öt évre szóló meghosszabbítás az építési törvénnyel való összhang érdekében is nagyon fontos. Ennek értelmében ugyanis egy lakást az elektronikus építési napló megnyitásától számított öt éven belül kell felépíteni.

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület javaslatáról – amely szerint az építési engedélyekre szóló november 1-jei határidőt  2019. március 31-ig kellene kitolni – Koji László azt mondta, ez a módosítás további mintegy négy-ötezer lakást érintene. Úgy tudjuk azonban, a határidőben nem várható változás, noha az Országgyűlésnek még el kell fogadnia a javaslatot.

Koji László hozzátette, hogy a szövetség egyeztetéseket folytat az innovációs tárcával a 2019 utáni lakáspiaci kedvezményekről. A szakszövetség egyik javaslata értelmében adó-visszatérítés segítené a családokat valamennyi kész otthon, így társasházi lakás vagy családi ház megvásárlásakor is, és lakásfelújításoknál is vissza lehetne igényelni az áfát.

Jelenleg adó-visszatérítésre a saját családi ház építésekor van lehetőség: az egyes részmunkák és építőanyagok után az építtető 27 százalékos forgalmi adót fizet, ám a kereskedelmi bankokon keresztül akár ötmillió forint áfát is vissza tud igényelni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!