2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Elrettentõ példa tolvajoknak ÚjirázonForrás: B.K.A.
Utolsó módosítás: 2008-11-03 16:17:27
  Tolvajoknak ezentúl jobb lesz elkerülni Újirázt. Ezt hirdeti fújós festékkel az oldalán az a leengedett kerekû autó is, amit a község fõterére állítottak elrettentõ példaként.

Mint azt a helyiektõl megtudtuk, tegnap (november 2-án) délután többen is látták ezt a bizonyos autót a falu melletti dülõutakon cirkálni. Mivel az elmúlt hónapokban egy-két vállalkozó telephelyén megfordultak illetéktelenek, és ott milliós kárt okoztak, bizony a helyiek nagyon odafigyelnek a gyanúsan viselkedõ idegenekre.

Az összefogás meghozta az eredményt, sikerült elcsípni az autó tulajdonosát, aki személyi igazolvány, jogosítvány és forgalmi engedély nélkül vezette a több éve forgalomból kivont jármûvet. Azt mondta, hogy fát akart szedni, de nem találtak nála semmit. A komádi rendõrséget is értesítették az iráziak, de mivel tettenérés nem történt, így a fiatalembert elengedték. Pontosabban gyalog útnak indították lakhelye, Vésztõ felé. A lepusztult, forgalomból kivont jármûvét pedig kiállították a település fõterére, hogy mindenki láthassa, hogyan járnak Újirázon azok, akik rosszban sántikálnak.


Kattintson a bünügy szóra, és olvassa el korábbi cikkünket: Nincs rendõr, dolgoznak a tolvajok címmel. Szóljon hozzá!

Galéria
Hozzászólások
Beküldte: Kati (2008-11-06 16:14:31)

Az összefogásnak valóban nagy ereje volna...ha volna...Egymáson segíteni, összefogni egy közös cél érdekében ma már nem divat. Vagyis csak kevés helyen láthatunk ilyen példát. Pedig biztonságosabbá, nyugodtabbá tehetnénk vele mindennapjainkat.

Beküldte: Kritikus (2008-11-04 11:01:12)

Így kell ezt!!!

Máshol is kellene!!!

Csak haszna is legyen!!

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!