2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A cafeteriát kinyírták, de a kávégép maradhat - céges változások 2019-benForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2019-01-01 20:57:35
Címkék: Bihari hírek
Sokkal kevesebb cafeteriát adhatnak a cégek a dolgozóiknak, tovább egyszerűsödik az adóbevallás, és meccsjegyet is lehet adómentesen adni. Összegyűjtöttük, mi minden változik a vállalkozások életében az új évtől.

Nagy adócsökkentésekre nem érdemes számítani 2019-ben - kivételt a tej áfája jelent - de így is sok változásra készülhettek fel a cégek, valamint a vállalkozók. Ez lesz például az első év, amikor már az egyéni vállalkozóknak is szja-bevallási tervezetet készít az adóhivatal. A cégeknél is lesz minek örülni: a korábbi hatéves bérmegállapodás alapján a szociális hozzájárulási adó 19,5-ről 17,5 százalékra csökken. A legkisebb vállalkozások sem járnak rosszul, akkor is megkapják az alanyi adómentességet, ha az eddigi 8 millió forint bevételt átlépik, az új értékhatár 12 millió forint. Ezen kívül nem kell áfát felszámítaniuk, fizetniük, és áfabevallást sem kell benyújtaniuk.

Az egyik legfontosabb változás 2018-hoz képest az, ami a cafeteriával történik. Hiába kérték a kormányt az érdekképviseletek a nyári adócsomag megszavazása után, mégis eltűnik a cafeteria kedvezményes adózása. A béren kívüli juttatások közül egyedül a SZÉP-kártya adózása marad kedvező az új évben, gyakorlatilag az összes többi juttatás után a munkabérnek megfelelően kell január 1-jétől fizetni a közterheket. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. úgy döntött, hogy meg is szünteti az Erzsébet-utalványokat, a most forgalomban lévőket 2019. december 31-ig lehet felhasználni.

 

Fazekas István 

Találtak azért így is olyan pontot, ahol maradhat a cafeteria: meccsre továbbra is lehet kedvezményesen menni, a sportrendezvényekre vonatkozó belépőjegyek és bérletek adómentessége megmarad. Hasonlóképp adómentesen lehet kulturális eseményekre is belépőt adni. Ha pedig egy cég tao-támogatást szeretne adni, azt már stadionüzemeltetésre is felajánlhatja.

A kormány azt szeretné, hogy minél többen válasszák a kisvállalati adót: aki akarja, kedvezőbb feltételek mellett - például 500 milliós helyett 1 milliárd forintos bevételi értékhatárral - már december 1-je óta bejelentkezhetett a kiva hatálya alá, így januártól adózhat az új rendszer szerint. Az egyszerűsített vállalkozói adót viszont csak 2018. december 20-ig lehetett választani, igaz, aki eddig evás volt, az is marad.

Az is kiemelt cél, hogy minél több nyugdíjast vigyenek vissza a munkába. Az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék szja-t kell megfizetni. Az 55 év felettiek és a 25 év alattiak után járó automatikus kedvezmény viszont megszűnik.

 

MTI / Szigetváry Zsolt 

Támogatják azokat a cégeket is, amelyek azokat az idősebb egykori közszolgákat foglalkoztatják tovább, akiket a központi államigazgatás nagy leépítéseinél kirúgtak. Ha egy cég felvesz olyan elbocsátott közszolgát, aki a felmentése napján már betöltötte a 60. életévét, akkor a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerinti adókedvezményt kap. De segítik azokat a cégeket is, amelyek kutató-fejlesztőt foglalkoztatnak: az ő bérköltségük utáni szociális hozzájárulási adót az eddigi 19,5 százalékról megfelezték.

Öt adófajtát is eltörölnek 2019-től. Nem kell sem 75 százalékos különadót, sem hitelintézeti különadót vagy kulturális adót fizetni. A baleseti adó fokozatosan beolvad a biztosítási adóba – az új szabályokat mindenkinek a 2019-es biztosítási évfordulójától kell alkalmaznia. Az egészségügyi hozzájárulást beolvasztják a szociális hozzájárulási adóba. Segítséget jelent az is, hogy az online fizetések ösztönzése érdekében minden 20 ezer forint alatti értékű lakossági átutalást mentesítenek a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

A népegészségügyi termékadó viszont nő az új évben, átlagosan 20 százalékkal. Jókorát drágulhat a dohány is. Azért, hogy elérjük az uniós adóminimumot, három lépésben emelik a cigaretta és a fogyasztási dohány jövedéki adóját, ennek a második lépése jön január 1-jén, a harmadik pedig júliusban. Egy doboz cigaretta mindegyik ponton 30-40 forinttal drágulhat.

Átalakulnak az áruházi veszteségszabályok is, annyira, hogy az áruházi szót már ki is hagyhatjuk az új névből.

 

Az Európai Bizottság szerint diszkriminatív volt az a szabály, amely szerint a nettó 15 milliárd forintot elérő forgalmú cégeknek be kell zárniuk, ha két évig nem nyereségesek. A parlament ezért úgy döntött, hogy a bevételi határt nettó 60 milliárd forintnál húzzák meg, nem kell bezárni sem, ha veszteség van, viszont kötelező lesz adóellenőrzést végezni, és a kereskedelem helyett minden szektorban érvényes lesz a szabály. Így aztán az IKEA, a Mol, vagy épp a Vodafone is NAV-vizsgálatot kaphat, ha veszteséges lesz, hogy megnézzék, nem titkolják-e el a nyereséget.

És egy kicsit jobban járhatnak a bankok is: ahogy arról a kormány megállapodott korábban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, a bankadó felső kulcsa minimálisan, 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!