2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Ismét itt egy újabb botrány a Facebook adatkezelése körülForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2019-03-16 19:09:24
Címkék: Bihari hírek
A Facebook már 2015 májusától megszüntette azt a korábbi gyakorlatát, amelynek keretében személyes adatokat kaphattak meg a technológiai fejlesztő cégek. Most azonban kiderült, hogy 61 vállalkozás a fokozatos megszüntetés ellenére még mindig kívül esett ezen a tilalmon. A cégek a felhasználók nemét, születési adatait és az ismerőseik listáját kaphatták meg.

A Facebookot most azért vizsgálják az amerikai ügyészek, mert állítólag megosztották a felhasználók adatait a több tucat technológiai vállalkozással.

A felhasználók tudta nélkül megosztott adatok a felhasználók nemét, születési dátumát és az ismerőseik nevét tartalmazták.

A Facebook júniusban bevallotta, hogy több tucat technológiai cégnek adott különleges hozzáférést a felhasználói adatokhoz, annak ellenére, hogy 2015-ben már korlátozta az ilyen hozzáféréseket, ahogy tette ezt a másik oldalról az Amazon, az Apple, a Microsoft és a Sony is. A Facebook az elmúlt két évben fokozatosan megszüntette a legtöbb ilyen partnerséget, azonban továbbra is megosztott információkat 61 hardver- és szoftvergyártóval olyan megállapodások keretében, melyek lehetővé tették, hogy ezek a cégek
akár a felhasználók beleegyezése nélkül is adatokat kapjanak róluk.

 

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elítélte cége adatkezelési gyakorlatátForrás: AFP/Gerard Julien

A Facebook szóvivője most úgy nyilatkozott, hogy együttműködnek a nyomozókkal, és komolyan veszik az ügyet, maga Mark Zuckerberg pedig megkérdőjelezte a felhasználói adatok kezelésének ezen módját. Megválaszolták a hatóság kérdéseit, és ígéretet tettek arra, hogy a jövőben is együttműködnek a nyomozó szervekkel.

A Facebook legnagyobb adatkezelési botránya még 2016-ban robbant ki, amikor kiderült, 87 millió ember adatait osztották meg a Cambridge Analyticával, egy brit tanácsadó céggel.

A közösségi oldal iránt már erősen fogytán volt a türelem mind a felhasználók, mind a hirdetők, mind pedig a befektetők részéről, amikor a cég tavaly azt közölte, hogy Oroszország évekig manipulálta a Facebookot.

Cikkünk a Dailymail.com írása alapján készült.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!