2019. április 26. Péntek, Ervin.
 
Felmondott az összes betegszállító a hatvani kórházbanForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2019-03-16 20:32:22
Címkék: Bihari hírek
Az RTL Klub értesülései szerint felmondott az összes betegszállító a hatvani Albert Schweitzer Kórházban. A televíziónak egy néző írt levelet az esetről, amiben arról beszél, hogy februárban 310 órákat dolgoztak a betegszállítók a létszámhiány miatt. A Független Egészségügyi Szakszervezet megerősítette az értesüléseket, elmondásuk szerint a betegszállítók nagyon keveset keresnek, de sokat dolgoznak, ráadásul ki vannak téve mindenféle fertőzésnek is, ezért azonban nem kapnak semmiféle pótlékot.

A legalacsonyabb a bérük, sokaknak csak a 149 ezer forintos minimálbér az alapbére, aminek a nettó összege a 100 ezer forintot sem éri, és emiatt nagyon sokan túlórát vállalnak – mondta el az RTL-nek  Dr. Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke.

 

Fotó: Komka Péter / MTI

Kunecz Zsombor egészségügyi szakértő szerint már így is alig volt betegszállító a kórházban. Elmondta, hogy korábban, amikor hiány volt műtősfiúból, néhány betegszállítóból műtősfiút varázsoltak, és volt, hogy összesen négy betegszállító volt a kórházban.

A kórház elismerte az RTL híradójának a felmondást, és azt mondták pótolni fogják a kiesett betegszállítókat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!