A jó gyereknevelés receptje kettős. Egyrészt függ attól, hogy képesek vagyunk-e önmagunkat, másokat (például a családunkat), illetve az adott pillanatot tudatosan látni. Vagyis ami egy gyereknél egy adott pillanatban kívánatos, az esetleg egy másik alkalommal vagy egy másik gyereknél nem igazán jó megközelítés. Mivel a hangulatunk és a körülmények is folyamatosan változnak, tudatában kell lennünk annak, mi is zajlik éppen, mire lenne szükség, hogy azután rugalmasan alakíthassuk a hozzáállásunkat. Ha például napközben volt egy konfliktusunk az egyik kollégánkkal, akkor ennek hatását tudatosítanunk kell magunkban, tehát figyelnünk kell, hogy ne veszítsük el a türelmünket. Tudatában kell lennünk a gondolatainknak, érzéseinknek, hogy meg tudjunk állni egy pillanatra, és egyszerű reagálás helyett legyen időnk megválasztani, mi is a teendő.

A tudatosság mellett a jó szülők arra is nagy hangsúlyt fektetnek, ami a kutatások szerint leginkább beválik a gyerekeknél. Vegyük például a dicséretet: ösztönösen azt gondolnánk, hogy minél többet dicsérünk egy gyereket, annál magabiztosabbá válik. A valóságban azonban ennek pont az ellenkezője történik. Azok a gyerekek, akiket túl sokat dicsérnek, különösen, ha az igyekezetük helyett a tulajdonságaikat vagy képességeiket dicsérik általánosságban (például „Annyira okos vagy!”), jellemzően kevésbé lesznek magabiztosak a saját képességeiket illetően. A kutatások segítenek megérteni, hogy mi az, ami ténylegesen beválik a gyerekek esetében, és mi nem. Így elkerülhetjük, hogy a jó ötletnek tűnő, de valójában nem célravezető elméletek félrevezessenek.

Jó szülőnek lenni nem a sok szabály bemagolását jelenti, hanem inkább olyan, mint amikor jól beszélünk egy másik nyelven. A folyékony nyelvhasználathoz először gyakorlással bizonyos elveket a magunkévá kell tenni, majd ezek alapján az adott pillanat és az adott cél függvényében megalkotni a mondandónkat. Ha sikerül egyszerre alkalmaznunk néhány, kutatáson alapuló általános elvet azzal, hogy folyamatosan tudatosak vagyunk, felkészülten állunk a gyereknevelésben rejlő kihívások elé.ű

A jó gyereknevelés ábécéje

Az A jelenti az elfogadást (acceptance), a B a határokat (boundaries), a C pedig a következetességet (consistency).

Az elfogadás elve mögött az az elgondolás áll, hogy a gyerekünk felé folyamatosan azt közvetítsük (szavakkal, tettekkel, viselkedéssel), hogy pont olyannak szeretjük őt, amilyen (még akkor is, amikor nem tetszik a viselkedése). Az elfogadás hasonló a feltétel nélküli szeretethez, de valójában nagyobb kihívást jelent.

A második alapvető elv a határok egyértelmű kijelölése és kommunikálása, mivel a gyerekeknek szükségük van keretekre, határokra. Olyan családi környezetben érzik magukat a legnagyobb biztonságban, ahol világosak, észszerűek az elvárások, a szabályok.

A következetesség elve azt jelenti, hogy azt tesszük, amit ígértünk, azaz kiszámíthatóak vagyunk. Következetes viselkedésünkkel minimálisra korlátozzuk a határok feszegetésének lehetőségét, hiszen a gyerekek hamar megtanulják: ígéretünket mindig betartjuk. Azok a gyerekek, akiknek a szülei nem következetesek, általában tesztelni kezdik a kereteket.

Nem a tudás számít

Tökéletes szülő nem létezik. Ha egy ilyen csodalénnyé próbálunk válni, jó eséllyel frusztráltnak és alkalmatlannak fogjuk érezni magunkat. A jó szülők elkövetnek hibákat, ezek ugyanakkor lehetőséget kínálnak arra, hogy bemutassák a gyerekeiknek, mit tehet az, aki hibát követ el.

Tudni és csinálni persze egészen mást jelent. Míg általában csak akkor vagyunk képesek valamit megcsinálni, ha előzetesen ismereteket szereztünk, ha tudunk valamit, de nem aszerint cselekszünk, azzal nem érünk el változásokat. Mindannyian megtapasztaltuk ezt. Tudjuk, hogy fontos az alvás, mégis sokáig fennmaradunk filmet nézni. Tudjuk, hogy nem kellene még egyszer (újból) ránézni az üzeneteinkre vagy a Facebookra, mégis megtesszük. Tisztában vagyunk vele, hogy türelmesnek kellene lennünk a gyerekeinkkel, mégsem vagyunk képesek rá.

A jó szülővé válás egyik kulcsa tehát az, hogy nemcsak tudjuk, hogyan kell valamit csinálni, hanem ténylegesen azt is csináljuk, amiről meg vagyunk győződve. Ez utóbbi jelentős igyekezetet és gyakorlást igényel. Nem könnyű például felkelni, és edzésre menni, amikor nem igazán van kedvünk. Tudjuk, hogy hasznos lenne, azzal is tisztában vagyunk, hogyan csináljuk, mégis nehezen vesszük rá magunkat. Ha ennek ellenére sikerül kemény munkával (igyekezet) kialakítanunk egy rendszeres edzésrutint (gyakorlás), akkor mindezt fenntartani már könnyebb lesz.

Ez az oka annak is, hogy - bár gyerekeink szeretete ösztönösen jön belőlünk - jó szülőnek lenni egy olyan képesség, amely tanulható, gyakorolható és fejleszthető. Még akit jól neveltek, valószínűleg az is fejlesztheti gyereknevelési képességeit, hiszen a kutatásoknak köszönhetően újabb és újabb ismeretek látnak napvilágot a gyerekek viselkedésével kapcsolatban. Ha a gyereknevelésre egyfajta mesterségként tekintünk, akkor kevésbé szigorúan ítéljük meg magunkat, ha hibázunk. Lételemünkké válhat a nyitottság és a tanulás, és folyamatosan keressük azokat az új és hasznos információkat, amelyekkel képességeinket fejleszthetjük.

Saját viselkedésünk megváltoztatása

Végül egy rövid történettel szeretném bemutatni, hogyan gondolkodom a jó nevelésről. Körülbelül tizenöt évvel ezelőtt a férjemmel örökbe fogadtunk egy kiskutyát. Hamar rájöttünk azonban, hogy némi segítségre lesz szükségünk, úgyhogy beiratkoztunk egy kutyaiskolába. Alig vártuk, hogy megtanuljuk, hogyan képezzük ki, hogyan változtassuk meg, amit problémásnak találtunk a viselkedésében.

Végül kiderült, a kutyakiképzés csak kisebb részben szólt a kutyánk neveléséről. Sokkal inkább nekünk tanították meg, hogyan gondolkodjunk egy kutya fejével, hogyan értelmezzük a viselkedését, és hogyan bánjunk a kölyökkutyánkkal, hogy az segítse a tanulását, fejlődését. Megtanultuk: ahhoz, hogy a kutyánk változtasson a viselkedésén, először a saját viselkedésünkön kell változtatnunk. Ez a tanulság minden kapcsolatunkra kiterjeszthető.

A kapcsolatok olyanok, mint a tánc. Ha a pár egyik tagja másképp lép, partnerének követnie kell. Ez különösen igaz a gyerekeinkre. Ezért amikor legközelebb azt kívánjuk, hogy bárcsak kevesebbet nyafognának, jobban odafigyelnének ránk stb., gondoljunk arra, hogy a gyerekeink viselkedésének megváltoztatásához először nekünk kell megváltoznunk.

A fenti cikk Erica Reischer 75 stratégia boldog és sikeres gyerekek neveléséhez című könyvének szerkesztett részlete.

Mit tegyünk, ha a gyerekünk nem akar elindulni a játszótérről? Hogyan fegyelmezzünk hatékonyan? Miért nem előnyös úgy dicsérni: „Ügyes vagy!”? Könyvében Erica Reischer pszichológus és nevelési tanácsadó kutatások alapján foglalja össze a gyereknevelés 75 legfontosabb stratégiáját. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.