2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Barack Obama az Egyesült Államok új elnökeForrás: haon
Utolsó módosítás: 2008-11-05 10:25:12
John McCain szenátor közép-európai idõ szerint szerda hajnalban telefonon keresztül gratulált Barack Obamának gyõzelméhez, elismerve vereségét az elnökségért folytatott versenyben.

6,36 Bár még öt államban nem lehet tudni a végeredményt, Barack Obamának már sikerült 338 elektori szavazatot gyûjteni, ezzel elérve a megválasztáshoz szükséges 270 elektori szavazatot. A vereségét elismerõ republikánus jelölt, John Sidney McCain 156 elektori voksot tudhat magáénak.

Az Egyesült Államok 44. elnöke 2009 január huszadikán teszi le hivatali esküjét, és egy két háborút vívó, valamint a harmincas évek óta legsúlyosabb gazdasági válságát átélõ ország irányítását veheti át George Walker Bush elnöktõl.

 

6,15  Obama gyõzelmei a kulcsállamokban
Pennsylvaniában a szavazatok 92 százalékos feldolgozottsága mellett Obama 56-43-ra vezet McCain elõtt, míg az amerikai televíziók által Obamának adott Ohióban 57 százalékos feldolgozottság mellett a demokrata jelölt 90 ezer szavazattal vezet a repuublikánus jelölt elõtt.

Az összesen 41 elektori szavazattal rendelkezõ államok megnyerése kulcsfontosságúnak számít a végsõ gyõzelem elérésre.

Obama nyerésre áll az 1976 óta republikánus jelöltet választó Észak-Karolinában (51-48, 95 százalékos feldolgozottság) és megnyerte a demokratát utoljára 1964-ban választó Virginiát (51-48, 95 százalékos feldolgozottság).

Floridában 90 százalékos feldolgozottság mellett 51-49-re vezet Obama.

Szoros a verseny Indiana államban is, ahol még 97 százalékos feldolgozottság mellett sem lehet gyõztest hirdetni.

 

5,25 McCain gratulált Obama gyõzelméhez
A republikánusok elnökjelöltje, John McCain szenátor közép-

európai idõ szerint szerda hajnalban telefonon keresztül gratulált Barack Obamának gyõzelméhez, elismerve vereségét az elnökségért folytatott versenyben.

 

5,20 Az amerikai televíziók Obama gyõzelmét jelzik
Barack Obama lesz az Egyesült Álllamok következõ elnöke az MSNBC, a CBS, a CNN és FoxNews amerikai televíziós csatornák szerda hajnali becslése szerint.

Bár még egyetlen államban sem számolták össze az összes szavazatot az eddigi eredmények alapján a demokrata jelölt megszerezte Pennsylvaniát és Ohiót, ezzel bebiztosítva gyõzelmét.
A CBS szerint 296, az MSNBC, és a CNN szerint 297elektori szavazata van Obamának. A gyõzelemhez 270 szavazatra van szükség.

 

5,02 A CNN becslése szerint Obama nyert
A CNN amerikai hírtelevízió szerda hajnali becslése szerint a demokrata Barack Obama szenátor lesz az Egyesült Államok új elnöke.

 

05,00 Urnazárás a nyugati-parti államokban

Lezárták a szavazást a három nyugati-pari államban és Hawaiion. Kalifornia, Oregon, Washington és Hawaii összesen 77 elektori szavazatát Barack Obama biztosan magáénak tudhatja.

Ezek után már csak a biztosan a republikánus jelöltet választó Alaszkában tart a szavazás, ahol közép-

európai idõ szerint szerda reggel hét órakor zárják az urnákat

04,01 Obama megnyerte Ohiot az amerikai televíziók becslése szerint
A CNN, az NBC éa a CBS amerikai televíziók mind azt jósolták, hogy a demokrata jelölt, Barack Obama nyerte meg Ohiót, és húsz elektori szavazatát.

 

04,00 Újabb hat államban ért véget a szavazás
Újabb hat államban zárták le az urnákat, köztük az egyik ingadozó kulcsállamban, a hét elektori szavazattal rendelkezõ Iowában, ahol Barack Obama az esélyes. Szintén véget ér a szavazás kétszer is George W. Busht választó Nevadában (5 elektori szavazat), amelyre Obama sok erõforrást áldozott, és esélye van megszerzésére. Meglepetésre Obama versenyben van a szintén záró Montanában (3 elektori szavazat), amelyet Bush kétszer is nagy magabiztosan nyert.

 

03,00 Urnazárás újabb 11 államban

Újabb 11 államban zárták le a szavazást, köztük a biztosan a demokrata jelöltre szavazó New York-ban (31 elektori szavazat), és John McCain otthonának számító Arizonában, amelyet a republikánus jelölt nem tudhat teljesen biztosan a magáénak.

Lezárták az urnákat a kétszer is George W. Bushra szavazó Coloradóban (9 elektori szavazat) és a 2004-ben Busht választó Új-Mexikóban (5 elektori szavazat). A közvélemény-kutatások adatai szerint mindkét állam Barack Obama felé hajlik.

A demokrata jelöltnek eszerint 174, republikánus ellenfelének 49 elektori helye van. (CNN)

 

02,00 15 államban zárták le a szavazást
15 államban, és Washington DC-ben is lezárták a szavazást. Leginkább a 27 elektori szavazattal rendelkezõ Floridára kell figyelni, és az 1904 óta - 1956 kivételével - a végsõ gyõztesre szavazó Missourira (11 elektori szavazat).

Kétesélyes a 21 elektori szavazattal rendelkezõ Pennsylvania is, amely az elmúlt öt elnökválasztáson a demokrata jelöltre szavazott.

 

01,30 Lezárták a szavazást Ohióban is
Lezárták a szavazást a legfontosabb úgynevezett "ingadozó" államnak számító Ohióban. Utoljára 1960-ban John F. Kennedy-nek sikerült úgy nyernie, hogy a húsz elektori szavazattal rendelkezõ állam nem õt választotta, és republikánus jelöltnek 1860 óta nem sikerült Ohio nélkül megnyernie az elnökséget.

Szintén lezárták az urnákat az 1976 óta republikánus jelöltet választó Észak-Karolinában (15 elektori szavazat), amelyért az Obama-kampány erõsen küzdött. Nyugat-Virginiában (5 elektori szavazat) szintén véget ért a szavazás.

01,00 Hat államban lezárták a szavazást
Indiana (11), Virginia (13), Kentucky (8), Dél-Carolina (8), Georgia (15) és Vermont (3) államokban lezárták a szavazást.

Kentucky és Dél-Carolina államokban republikánus gyõzelmet lehet várni.

Barack Obamának idén esélye van az 1964 óta republikánus jelöltre szavazó Indiana és Virginia megszerzésére, és bármelyikben nyer, az arra utal, hogy a demokrata jelöltnek jó estéje lesz.

(Zárójelben az adott állam elektorainak száma.)

 

2008.11.05. 0,20 Elkezdték a szavazatszámlálást

Indiana és Kentucky államok egyes részein lezárták az urnákat, és megkezdték a szavazatok számlálását.

 

A demokrata elnökjelölt, Barack Obama Chicagóban, alelnökjelöltje, Joe Biden Delaware államban adta le voksát. A republikánus aspiráns, John McCain még kedden az utolsó pillanatban is kampányolt Új-Mexikó és Colorado államokban, majd az arizonai Phoenixben szavazott. Alelnökjelöltje, Sarah Palin Alaszkában, Wasilla nevû szülõvárosában voksolt. Palin a szavazóhelyiségbõl kijövet azt mondta: reméli, hogy már az új alelnökként ébred fel szerdán.

Az elõrejelzések szerint rekordszámban adják le majd szavazataikat az amerikaiak: a legutolsó felmérések szerint Barack Obama nyeri az elnökválasztást. Az Egyesült Államokban több mint 100 millióan szavaznak, 30 millióan már korábban, postai úton adták le voksukat.

Az elsõ eredmények magyar idõ szerint szerda hajnali egy órakor várhatóak, de azt még pontosan nem tudni, hogy mikorra derül ki biztosan, hogy ki lesz az Egyesült Államok következõ elnöke, aki januárban költözhet be a washingtoni Fehér Házba és váltja George Bush-t nyolcévnyi elnökség után.

 

 

 

 

Térkép:

Nézze meg térképen is, hogyan szavaznak a november 4-i elnökválasztáson az amerikaiak. Az elsõ államokban hajnali 1-kor zárnak az urnák, a választás éjszakáján a térképet percrõl percre frissítjük.

Piros (republikánus), és kék (demokrata) színekkel jelöljük, hogy az egyes amerikai tagállamokban melyik jelölt szerzett több szavazatot. Az egeret egy-egy állam fölé húzva az adott államra vonatkozó legfontosabb információkat tekintheti meg, többek között azt, milyen az aktuális szavazatarány.

Galéria
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!