2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Szigorú feltételekkel akadályoznák meg a falusi csokkal való visszaéléseketForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2019-04-16 06:32:07
Címkék: Bihari hírek
Szigorú feltételeket igyekeznek szabni a falusi csokkal való visszaélések megakadályozására - mondta Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta, feltétel lesz a legalább egyéves folyamatos tb-jogviszony, az erkölcsi bizonyítvány, valamint az, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló cégtől nem lehet majd ingatlant vásárolni.

Gyopáros azt is elmondta, hogy 2022. július 31-ig kehet igényelni falusi csokot, azonban a kormány folyamatosan figyeli majd a program megvalósulását és hatásait, és ha jól működik, akkor később ki is terjeszthetik.

 

Gyopáros Alpár a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos
Fotó: Kovács Attila

A támogatás részeként  az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére. A falusi csokot tanyákra is föl lehet venni. A támogatás 2019 július elsejétől lesz elérhető.

A kormány pénteken adta ki azoknak a településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a korábban bejelentett falusi csok támogatás. A listán 2486 olyan, 5000 lélekszám alatti település szerepel, amelyeknek csökken a lélekszáma és hátrányosabb helyzetben vannak. A kormány a támogatással egyszerre szeretné megoldani a magyar társadalom elöregedésének problémáját és azt, hogy sok falu elnéptelenedik.

A Népszava szombati cikke szerint a listán szerepel olyan település is, amelynek nemhogy csökkent volna, nőtt a lakosságszáma. Ide tartozik például több ukrán határmenti falu, ahol az utóbbi időben nagyot nőtt a népesség aránya a papíron betelepülő, sokszor magyarul sem beszélő kettős állampolgárok miatt.

A lapnak egy szabolcsi polgármester arról beszélt, hogy a Nyíregyháza környéki Nyírpazony, Sényő vagy Napkor nem számított rá, hogy felkerül a listára, mert a megyeszékhely közelsége és a jó közlekedési lehetőségek miatt ide eleve sokan költöztek ki az utóbbi években, de számára érthetetlen, hogy az elszegényedő, fogyó lakosságú Újdombrád nem került fel a listára.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!