2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A falusi csok az ingatlanvásárlást is fedezhetiForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-03 06:16:06
Címkék: Bihari hírek
Azokon az ötezer fő alatti településeken, amelyek nem az agglomerációhoz tartoznak, már akár 5,5 millió forintért is lehet használt lakást venni. Ezt az összeget a falusi családi otthonteremtési kedvezmény akár fedezheti is.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint míg a használt lakások átlagos ára az agglomerációk ötezer fő alatti településein 13,9 millió forint, a vonzáskörzeteken kívül eső, hasonló nagyságú településeken 5,5 millió forint volt 2018-ban - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet, hogy a július 1-jétől életbe lépő falusi családi otthonteremtési kedvezményt (csok) használt ingatlanhoz is fel lehet használni a fogyó népességű kistelepüléseken. A falusi csok a háromgyermekes családoknak tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást jelent, amelynek felét lehet vásárlásra, a másik felét pedig felújításra, bővítésre fordítani.

 

A falusi csokot nemcsak új, hanem akár használt ingatlan vásárlására is fel lehet használniForrás: Shutterstock

A KSH adataiból az is kiderül, hogy az utóbbi években nőtt a kisebb települések részesedése a használtlakás-piac forgalmából, miközben a fővárosé 2015 óta folyamatosan csökken. A 2018. évi adásvételek 22 százaléka volt budapesti, szemben a három évvel korábbi 30 százalékos aránnyal. A megyeszékhelyek és a kisebb városok részesedése ezalatt csak kismértékben változott, a községeké viszont emelkedett, tavaly minden negyedik adásvétel a községekben jött létre.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!