2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Hajdú-Bihar is megérezte az óriási szeletForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-14 06:26:02
Címkék: Bihari hírek
Nyíradonyban és Debrecenben is károkat okozott a vihar, de a Kócsag IC is nagy késéssel futott be a cívisvárosba.

Fotó: illusztráció, Kovács Péter, archív

 

Az ország több térségében is károkat okoz az erős szél. A Dunántúlon, elsősorban Zala, Somogy, Veszprém és Fejér megyében, valamint az északkeleti országrészben, főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében riasztották gyakran viharkárokhoz a tűzoltókat – derül ki a megyei katasztrófavédelem honlapján megjelent tájékoztatásból.

Mint írják, az egységeknek legtöbbször kidőlt fákhoz kellett vonulniuk, de épületkárokhoz is kérték a segítségüket. Nyíradonyban például telefonvezetékre, míg Debrecenben, a Mikszáth Kálmán utcában egy autóra zuhant faág.

 

Kidőlt fa miatt késett az IC

A szél a megye közösségi közlekedésében is okozott némi fennakadást: jelentős késéssel érkezett meg a Kócsag InterCity vonat Budapest felől a debreceni Nagyállomásra hétfő délután. A fővárosból eleve késve indult szerelvény áramkimaradás miatt Ebesnél állt meg, és tartott hosszú „kényszerpihenőt” az egyébként felújítás alatt álló 100-as fővonalon.

A Mávinform tájékoztatása szerint az okozta a bajt, hogy az erős szélben egy hatalmas fa dőlt mindkét vágányra Újfehértó és Császárszállás között. Miután eltávolították a fát, újra megindult a közlekedés, de a menetrendhez képest szinte minden vonat 60-90, némelyik 120 perccel hosszabb menetidővel szállította az utasokat. A normál forgalmi rend helyreállítása érdekében egyes járatokat összevontak.

Vonatpótló autóbuszokat a területi busztársaságok nem tudtak kellő mennyiségben biztosítani.

 

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!