2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Akár 40 százalékkal is drágulhat a tojásForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-23 06:02:11
Címkék: Bihari hírek
Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a 90 százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot, mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.

Az MTI által szemlézett cikk szerint a Tesco, amely már hivatalos közleményben is tudatta döntését, a fenntarthatósággal és állatjóléti szempontokkal indokolja azt. Az ágazati szereplők szerint viszont ez nem állja meg a helyét, sőt az alternatív – szabadtartásos vagy mélyalmos – technológiák összességében ártalmasabbak a bolygóra, mivel energia- és területigényük nagyobb, jobban terhelik a talajt.

A szövetségnek nincs pontos információja a láncok döntésének hátteréről – tette hozzá Pákozd Gergely, aki úgy véli: előfordulhat, hogy állatvédői nyomás vagy bizonyos üzleti érdekek állnak a háttérben. Valós fogyasztási igények aligha, tette hozzá, mivel szerinte a váltás akár negyven százalékkal is megdrágítaná a tojást.

Az ágazat mára mindenesetre kiheverte a 2012-ben kötelezővé tett ketreccseréket, így a piaci igényekre szabott fejlesztésekkel kiválthatóvá válna az import, írja a Magyar Nemzet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!