2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Kábítószerrel kereskedtek Forrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-25 21:22:37
Címkék: Bihari hírek
Egy 17 éves fiú is árulta a kábítószert. A hajdú-bihari rendőrök hat gyanúsítottal szemben folytatják a nyomozást.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóinak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy 27 éves férfi kábítószert árul Debrecenben.

A részletes nyomozati munka során beszerzett információk alapján a rendőrök azonosították a férfit, illetve azokat a kapcsolatait, akiktől vásárolja a tiltott szert.

A felderítők, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen hajtottak végre akciót Budapesten, Debrecenben és Hajdúszoboszlón 2019. május 21-én és május 22-én, amely során összesen hat férfit fogtak el.

A kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfiak közül K. Kristóf G. Pétertől Budapesten vásárolta a marihuánát, amelyből eladott B. Richárdnak és másoknak is, akik Hajdú-Bihar megyében továbbértékesítették azt. A megalapozott gyanú szerint egy 17 éves fiú is árulta a tiltott szert, amelyből R. Andor is vásárolt, azzal a céllal, hogy azt eladja.

A gyanúsítottaknál végzett kutatások során a nyomozók közel egy kilogramm marihuánát találtak, amelynek egy része már eladásra ki volt porciózva. Lefoglaltak továbbá több százezer forint készpénzt, valamint a terjesztéshez szükséges eszközöket is.

A rendőrök a budapesti lakost őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. május 24-én elrendelt.

Az ügy részleteinek felderítése során a nyomozó hatóság több kábítószer-fogyasztót is kézre kerített.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!