2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A betegségtől és a balesettől fél legjobban a magyar, de mégis a lakását, meg a kocsiját biztosítjaForrás: hvg.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-27 06:23:00
Címkék: Bihari hírek
Bár saját bevallásunk szerint tudjuk, mik az igazán fontos dolgok az életben, ez nem érhető tetten abban, hogy milyen biztosításokat kötünk- derült ki egy friss kutatásból.

 

A Generali Biztosító megbízásából készített reprezentatív kutatás1 a 18-59 éves korosztályban mérte fel a biztosítási piacot. Összességében elmondható, hogy biztosítással általánosságban az 50 év feletti, felsőfokú végzettséggel és minimum 170 000 forintos havi nettó jövedelemmel bíró magyarok rendelkeznek. A 2016-ban készített hasonló Generali kutatás eredményeivel összevetve megállapítható, hogy a biztosítási szerződést kötő ügyfelek köre jellemzően az idősebb korosztály felé tolódott, hiszen 3 évvel ezelőtt még a negyvenesek jártak ebben élen.

A kutatás eredményei szerint 2019-ben a három legerősebb félelem a lakosság körében a családban bekövetkezett haláleset miatti anyagi bizonytalanság (33%), baleset vagy betegség miatti munkakiesésből adódó anyagi bizonytalanság (32%), valamint a lakás-kár (32%). Így különösen figyelemreméltó a tény, hogy a magyarok ennek ellenére lakás-, és gépjármű-biztosítás mellett mégsem kötnek személybiztosítást A 2016-os felmérés 34%-os értékéhez képest most az is látható, hogy a munkahely esetleges elvesztéséből adódó bizonytalanság nagyon kismértékben csökkent, munkaerő-piaci helyzetünket tehát árnyalatnyival derűsebbnek ítéljük meg- írja a kutatásra hivatkozva a Portfólió.hu.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!