2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Oktatói munkájukért kaptak elismeréseket a pedagógus naponForrás: berettyoradio.hu
Utolsó módosítás: 2019-05-31 07:16:10
Címkék: Bihari hírek
Tanítók és tanárok kaptak elismeréséket a Tankerületi Pedagógus Nap alkalmából május 29-én.

A Berettyóújfalui Tankerületi Központ harmadjára rendezte meg a pedagógusnapi ünnepséget, amelynek célja, hogy megjutalmazza azokat az oktatókat, akik a mindennapos munkájukon túl is olyan teljesítményt tudnak felmutatni a tehetséggondozás, a hátránykompenzáció, közéleti szerepvállalás terén, valamint az évtizedeken átívelő vezetői karrierjük során, amellyel kiemelkedő módon hozzájárulnak iskolájuk, településük és a tankerület jó hírnevének megőrzéséhez és gyarapításához.

 

 

Az ünnepség helyszíne ezúttal a József Attila Általános Iskola volt. Az ünnepségen az év pedagógusait három kategóriában díjazták, a tantestületek megkérdezését követően az iskola igazgatójának javaslatára. Az elismerő oklevél mellé egy Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész által elkészített bronz plakettet, és ötvenezer forint pénzjutalmat is átvehettek a díjazottak. A megjelenteket Muraközi István köszöntötte.

 

 

A jelenlévő oktatók méltán kapják meg a diákok szeretetét, kitüntetésük stabil és kiszámítható munkájuk eredménye – mondta a városvezető. A polgármester kiemelte, Berettyóújfalu iskolaváros révén kiemelt figyelmet fordít pedagógusaira, munkájukat a város napján Fehér Istvánné- díjjal is jutalmazzák.

 

 

A résztvevőket a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója, Kapornai Judit is köszöntötte. Az igazgató elismerően szólt a mai korral folyamatosan lépést tartó nevelőkről. Felhívta a figyelmet a keleti-régióban az országos versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő diákokra is, akik sikerei mögött felkészült tanárok és szakmai kiválóságok állnak.

Az ünnepi alkalmat a József Attila Általános Iskola diákjainak hegedű, ének, kórus, rézfúvós, akrobatikus és népitánc bemutatója színesítette.

 

 

A Berettyóújfalui Tankerület kitüntetettjei a május 29-i Tankerületi Pedagógus Napon:

A kiemelkedő tehetséggondozó tevékenységért kategória kitüntetettje Krucsó Zoltán művésztanár, a Derecskei Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység-vezetője lett.

 

Kitüntetését a közéleti szerepvállalás kategóriában Bárány Zsolt, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium vegyész és kémia szakos középiskolai tanára vehette át.

 

Szintén közéleti szerepvállalás kategóriában kapott elismerést Herczeghné Balázsi Róza Gyöngyi a 35 éve a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tevékenykedő pedagógusa.

 

A hátránykompenzáció terén végzett kimagasló pedagógia munkájáért kategóriában Nagyné Nagy Marianna, a Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola tanítójának és fejlesztőpedagógusának adományoztak tankerületi kitüntetést. A központ az idén nyugdíjba vonuló pedagógusoknak emlékplakettel köszönte meg munkájukat. Az elismerést Petrucz Jánosné a Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola igazgatója és Vályiné Pápai Róza Viola a Létavértesi Irinyi János Általános Iskola vezetője kapta meg.

 

A díjazott pedagógusok

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!