2019. szeptember 22. Vasárnap, Móric.
 
A szeretet erejéről szólt a napForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2019-06-11 06:27:06
Címkék: Bihari hírek
Szebbé tették a környezetet a berettyóújfalui református önkéntes napon.

Fotó: Kogyilláné H. Szófia

 

A Magyar Református Szeretetszolgálat már tizenegyedik alkalommal rendezte meg a „Szeretethíd” nevű programját, amelynek célja, hogy az emberek közösen, önzetlenül tegyenek egymásért, a helyi, gyülekezeti közösségekért. Az eseményen Muraközi István polgármester köszöntötte a résztvevő diákokat és önkénteseket. A városvezető kiemelte: jó látni, hogy város majdcsak kétszáz diákja önzetlenül segédkezik, legyen szó betegekről, vagy a város megtisztításáról.

Majláth József református lelkipásztor a megnyitó áhítaton úgy fogalmazott: örömteli, hogy a város minden iskolájából érkeztek tanulók, hogy kivegyék részüket az önzetlen segítségnyújtásból. A „Szeretethíd” kezdeményezéséhez tizenegy éve elsők között csatlakozott a berettyóújfalui református gyülekezet. A napnak az a szimbolikus üzenete, hogy a szeretet legyőz minden akadályt, a túlsó partra a szeretet visz át. A hidat nem emberi kéz építi, szerepe, hogy összekössön valamit valamivel.

A közös munka során a diákok szemetet szedtek a város intézményei körül, virágot ültettek és kitakarították a református templomot. Az egyház tagjai a hívekkel együtt istentiszteletet tartottak a Mátyás utcai otthonban és a Fényes Házban.

 

Fotó: Kogyilláné H. Szófia

A szolgálatok végeztével, a délelőttöt lezárva a lelkészi hivatalban teával és süteménnyel vendégelték meg a résztvevőket.

Kogyilláné H. Szófia

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!