2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Az Emmi szerint lesz NAT, csak túl hosszú volt a rendelet, hogy az ünnepek előtt megjelenjenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-01-07 18:07:36
Címkék: Bihari hírek
Nem igazak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint azok a sajtóhírek, amelyek arról szólnak, hogy szakmai viták miatt elakadtak volna az új Nemzeti alaptanterv (NAT) munkálatai. A tervezett módosításokat biztosan bevezetik 2020 őszén, a szaktárca a Magyar Nemzettel azt tudatta, hogy a végleges, kormány által is elfogadott dokumentum már kiadás alatt van, megjelenése rövidesen várható.

A cikkben az áll:
a tárca szerint a vonatkozó rendelet az átlagosnál nagyobb terjedelme miatt, illetve az ünnepekre való tekintettel nem jelent még meg, a hatályba léptetése pedig január 1-jével nem is volt szükséges.

A Magyar Nemzet cikke szerint a hazai oktatás alappillérét jelentő dokumentumban sok lényeges változás lesz, módosul a tantárgyi struktúra, és korszerűbb pedagógiai módszertan kerül előtérbe. Biztosan újdonságok várhatók például az idegen nyelvi oktatásban, és változni fognak az iskolai oktatás infrastrukturális feltételei is, miután szeptembertől újraszabják a kötelező eszköz-, felszerelés- és helyiségjegyzék előírásait.

Fotó: Bődey János / Index

Emellett változik a tankönyvrendelés is, a folyamatot a szűkös határidő miatt lerövidítik. Az iskolakezdési szabályok szigorítása miatt lesz változás az óvoda-iskola átmenetben. Mivel az idei évtől bonyolultabb eljárással lehet csak élni az óvodai nevelés meghosszabbításával, a szaktárca szeretné, ha alaposabb felkészítést kapnának a gyereket, nem vezetik be a kilencéves általános iskolát, de az óvoda és az első osztály között megjelenik egy iskolai életre előkészítő szakasz, amely szabadon választható felkészítő osztály formájában ölthet testet.

A NAT módosítása érinti az óvodákat is, amelyeknek utolsó, nagycsoportos évfolyamán a korábbinál erőteljesebben kell majd megjelennie az iskolára való készülődésnek, megkönnyítve a gyerekeknek a váltást.

Enyhíteni fogják a diákok terhelését, ám nemcsak óraszámcsökkentéssel, hanem olyan szemléletbeli változással is, mint például hogy nem a kötelező minimum óraszámokat írják elő, hanem a túlterhelés elkerülése érdekében a maximumot, aminél kevesebb idő alatt is megtaníthatja a tanár az anyagot. Ugyanezen elv mentén a szabadon felhasználható órakeretet sem kellene feltétlenül megtölteni.

Az új pedagógiai szemlélet a szülőkkel való partnerséget is szorosabbra fűzné. A tananyag összességében valamivel kevesebb lesz, és egyes témaköröket más évfolyamba telepítenek át, a természettudományos tantárgyak komplexebb megközelítést kapnak, a minősítő értékelés helyett pedig a fejlesztő értékelésre helyezik a hangsúlyt.
Az újításokat úgynevezett felmenő-kivezető rendszerben, fokozatosan indítják el.

Érdekesség ugyanakkor, hogy még a kormányhoz közel álló lap is azt írja, tanterv- és tankönyvírásban jártas szakértői forrásuk szerint

a készítők már-már kicsúsztak abból az időből, hogy kockázat nélkül be lehessen vezetni a változásokat.

A hatályos szabályok szerint ugyanis február 15-ig fel kellene kerülniük a tankönyvlistára az új Nemzeti alaptanterv szerint átdolgozott könyveknek ahhoz, hogy rendelhetők legyenek a következő tanévre, ám az érintett könyvek átírása nyilvános Nemzeti alaptanterv híján még el sem kezdődött, pedig alapesetben ez a munka három-hat hónap, amit ráadásul még két hónapos engedélyeztetési időszak is követ.

Az új NAT körüli bonyodalmakról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!