| Utolsó módosítás: 2010-04-27 08:42:39 |
|
Május 14-re hívta össze az országgyűlés alakuló ülését a köztársasági elnök. A köztársasági elnök már a választás éjszakáján jelezte: a lehető legkorábbi időpontot választja majd.
A Fidesz ma bejelentette: törvényben szabályozná a kormányátadás körülményeit. A kabinet azt mondta: az eddigi legprecízebb átadásra készül.
„A lehető legrövidebb időn belül kitűzöm az országgyűlés alakuló ülését.” – mondta Sólyom László, tegnap éjjel.
Nem kellett sokat várni. A köztársasági elnök ma délelőtt már döntött is: május 14-re tűzte ki az országgyűlés alakuló ülését.
Ehhez azonban az kell, hogy minél előbb megszülessen a választás végeredménye, ehhez el kell bírálni az esetleges jogorvoslati kérelmeket.
„A választás jogerős lezárására 12 napos terminus van” – mondta Tóth Zoltán.
Az országgyűlés alakuló ülésén egyszerű parlamenti többséggel választhatják meg a miniszterelnököt, az államfő annak ad kormányalakítási megbízást, aki ezt a többséget biztosítani tudja. A felhatalmazást eddig mindig a választásokon győztes párt listavezetője kapta meg. A tapasztalatok szerint az alakuló ülés utáni egy hónapon belül feláll az új kormány, addig a hivatalban lévő kabinet ügyvezető kormányként dolgozik.
A Fidesz frakcióvezetője, Navracsics Tibor Bajnai Gordonnak írt levelében bejelentette: törvényben rögzítené a kormány átadás feltételeit. Az írja: " indokolt rögzíteni, hogy az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket."
A kormány felkészült, és összerakta az iratokat.
„ Nyitott kaput dönget a Fidesz, mert a kormányzat is a teljes körű átadást tartja fontosnak” – mondta Szollár Domokos, kormányszóvivő.
Szollár Domokos azt mondta: minden segítséget megadnak ahhoz, hogy az új kormány minél hamarabb átvehesse az ország irányítását, és ezért keddre egyeztetést kezdeményeztek a Fidesszel, de a párt ezen nem vesz részt.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|