2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Vigyázni kell a járvány frontvonalaiban dolgozók lelki egészségére isForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-03-31 08:26:10
Címkék: Bihari hírek
"Hogyan éljék túl lelkileg a dolgozók a krízishelyzetet?" címmel felhívást tett közzé vasárnap a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum (PÉF). Az 1999-ben alakult nonprofit közhasznú szövetség arra szeretné felhívni a társadalom figyelmét, hogy a jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben a legnagyobb teher leginkább az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra nehezedik, és gyakran maguknak a segítőknek is segítségre lehet szükségük.

HUS 6696A PÉF szerint a félelem, a szorongás, a stressz, a szomorúság, a düh, a frusztráció, a helyzettel járó izoláció komoly lelki terhet jelent számukra is, ezért nekik is szükségük van a krízishelyzetet kezelő, "megküzdési stratégia" kidolgozására. Ennek alapja, ha a dolgozók nemcsak a betegekre, de egymásra is fordítanak figyelmet, az összefogás, a kölcsönös törődés nagyon fontos lehet ebben a ki tudja meddig elhúzódó rendkívüli időszakban.

A folyamatosan fennálló lelki teher a szakdolgozókban komoly érzelmi krízisállapotot okozhat, hangsúlyozza a PÉF:

Nekik is kell a lelki segítségnyújtás, persze ehhez a felismerés is. Ezek lehetnek pl. a saját és a szerettei egészsége iránti aggodalom, félelem, szorongás, depresszió, érzelmi labilitás, ingerlékenység, alvászavar. Folyamatos stressz és aggodalom azzal kapcsolatban, hogy mikor és hogyan jelentkeznek a betegség tünetei. Szomorúság, düh és frusztráció amiatt, hogy a szerettei kerülik a vele való kontaktust a fertőzésveszély miatt, bűntudat, mely abból származik, hogy nem tudja ellátni a munkáját és nem tud gondoskodni a szeretteiről. Nem kell persze pszichológushoz, vagy pszichiáterhez rohanni, de fontos, hogy legyenek megküzdési stratégiái, eszközei a betegek mellett dolgozóknak is, illetve legyenek egymás partnerei ebben.

A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum mindezzel kapcsolatban a következőket javasolja:

  • Fontos, hogy vállalják fel egymás előtt is, ha problémájuk van, ha nem bírják, ha valamelyik helyzet meghaladja a lelki, vagy fizikális erejüket.
  • Az „itt és most” helyzetre fókuszálva erősítsék és támogassák a krízisben lévőt, hogy megóvják az aktuális helyzet negatív következményeitől és helyreállítsuk az egyén lelki egyensúlyát.
  • Legyenek egymással megértőek, ez alapja a szorongás háttere megértésének és oldásának.
  • Fontos, hogy ne engedjék egymásnak, hogy a bűntudat eluralkodjon rajtuk, most különösen tudatosítani kell, hogy menjenek el a végsőkig és ha a legjobb tudásuk ellenére sem tudnak mindenkit megmenteni, bár elmentek a falig, a falnál álljanak meg, mert ha nem, akkor ez a többi betegtől veszi el az energiát és a koncentrációt.
  • Kell a hiteles, empatikus és támogató kommunikáció.
  • A figyelem, a tisztelet, a támogatás és a megértés egymás iránti kifejezése szükséges.
  • Megfelelő tájékoztatás az új helyzet okozta bizonytalanság oldása érdekében, a helyzet megértésének elősegítése, hogy mi fog történni, mik a szabályok és lehetőségek, kapcsolattartás lehetőségeinek elősegítése.
  • Az önhatékonyság erősítése: mit tud tenni, hogy szeretteit és saját magát is meg tudja védeni a fertőzéstől, milyen stresszoldó módszereket ismer és használ. Keressen erre szakirodalmat.
  • Ha valaki izolációra kényszerül, fontos, hogy azt éreztessük, hogy az egy vállalt dolog, hiszen ezzel megvédi szeretteit és másokat a fertőzéstől.
  • Aktivitás és tevékenységek beépítése az életükbe (izoláció esetén) a tehetetlenség és az unalom okozta pszichés tünetek megelőzése érdekében.

A Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum ezeken kívül öt további módszet is javasol, az Európai Beteg Fórum ajánláasi alapján:

  • Korlátozza azt az időt, amelyet rossz, lehangoló dolgok olvasásával tölt és szűrje a ránk zúduló információkat! Ragaszkodjon olyan megbízható információforrásokhoz, mint az Egészségügyi Világszervezet, az ECDC és a kormányzati webhelyek!
  • Tartson szünetet, ne lógjon folyamatosan a neten! A közösségi média leginkább függőséget okoz! Dolgozzon ki egy napi ütemtervet, és a kijelölt időn kívül némítsa le minden elektronikus készülékét!
  • Maradjon kapcsolatban az emberekkel, találjon rá a régi ismerősökre, barátokra, akiket az időhiány miatt elveszített!
  • Kerülje a kiégést és legyen aktív! Kell az otthoni edzés és ha lehet, menjen a természetbe! Emellett az egészséges és kiegyensúlyozott étrend csodákat tesz immunrendszere és mentális állapota szempontjából és igyon sokat!
  • Maradjon pozitív! Örüljön az apró győzelmeknek is, és továbbra is lássa meg a szépet a világban.

(Borítókép: Huszti István/Index)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!