2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A bennünk lévő vírusok száma nem feltétlenül függ össze a tüneteink súlyosságávalForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-04 10:28:53
Címkék: Bihari hírek
A józan ész ezt diktálná, azonban a kutatások szerint egyáltalán nem biztos, hogy a legsúlyosabb tüneteket mutató fertőzöttek vérében és testváladékaiban van jelen a legnagyobb tömegben a koronavírus. A vírusszám és a betegség lefolyása közötti összefüggés ennél sokkal bonyolultabb (és részleteiben még nem ismerjük), és az új koronavírus ebben másképp viselkedik, mint rokonai, az első SARS, illetve a MERS vírusa.

Itt két fogalmat kell először is egymástól megkülönböztetnünk. A vírusszám a fertőzött vizsgált mintájában lévő élő (fertőzőképes) kórokozók számát jelenti. Ezt általában a betegből vett minta egységnyi térfogatára vetítve szokás meghatározni. Ezzel szemben a fertőzési dózis az a mennyiségű vírus, amely egy érzékeny személybe jutva képes őt megfertőzni, vagyis kialakítani a fertőzött állapotot (ami aztán vagy jár enyhe vagy súlyos betegséggel, vagy tünetmentes marad).

A FERTŐZÖTT SZEMÉLY TUD FERTŐZNI MÁSOKAT.

Azt nem tudjuk, hogy az új koronavírusnak mennyi a fertőzési dózisa, tehát minimálisan mennyi vírusnak kell bejutnia a szervezetbe a fertőzéshez. Abból kiindulva, hogy a járvány milyen gyorsan terjed a világban, feltételezhetjük, hogy ez a szám elég alacsony - alacsonyabb lehet, mint az első SARS járvány vírusáé. A Birminghami Egyetem New Scientistnek nyilatkozó kutatója, Willem van Schaik szerint ez néhány száz és néhány ezer vírus között lehet.

QP | Quality Placement

Ha magas a vírusszámunk, akkor joggal feltételezhetjük azt, hogy súlyosabb a betegségünk (ahogy ez egy csomó betegségénél, például a HIV-fertőzöttségnél így is van). De az új koronavírus-fertőzésnél ezt az összefüggést nem feltétlenül támasztják alá a kutatási adatok. A vírusszám inkább az ember fertőzőképességével áll összefüggésben. Minél több a kórokozó például a garatban, annál több kerülhet ki egy köhögés alkalmával a levegőbe, így annál könnyebben fertőzhet meg a beteg másokat.

A BETEGSÉG KIMENETELE ÉS SÚLYOSSÁGA AZONBAN NEM FELTÉTLENÜL FÜGG A SZERVEZETEN BELÜLI VÍRUSSZÁMTÓL.

A lombardiai közegészségügyi hatóságok szakemberei által 5000 fertőzött bevonásával végzett vizsgálat például nem talált különbséget a tünetes és a tünetmentes fertőzöttek vírusszámai között. Azon tesztek eredményeiből jutottak erre a következtetésre, amelyeket az igazoltan fertőzött személyek kontaktjain végeztek el.

Ugyanerre a következtetésre jutottak az egyik kantoni kórház orvosai is, akik naponta vettek vírusmintát 94 fertőzött személytől, a tünetek megjelenésétől a vírus teljes eltűnéséig. Ők sem találtak egyértelmű összefüggést az enyhe és a súlyos tüneteket produkálók vírusszámai között.

Ezzel ellentétes eredményre is van viszont példa. Egy másik kínai kutatócsoport, akik a Nancsang városban kórházba került betegeket vizsgálták, erős összefüggést találtak a betegség súlyossága és az orrból kimutatható vírusok mennyisége között.

AZT SEM TUDJUK BIZTOSAN, HOGY A SZERVEZETBE JUTÓ VÍRUSOK SZÁMA (VAGYIS A FERTŐZÉSI DÓZIS) ÖSSZEFÜGG-E A BETEGSÉG SÚLYOSSÁGÁVAL.

Az influenzánál egy emberek szándékos fertőzésével végzett kísérletben már bizonyították, hogy ez így van: minél több vírus jut be a fertőzés pillanatában, annál súlyosabb lesz a betegség lefolyása. Ugyanez lett az eredménye a kísérleti állatok különböző mennyiségű SARS- és MERS-vírussal való megfertőzésének is. Az új koronavírussal nagyon valószínűtlen, hogy emberen hasonló kísérletet végeznének a belátható jövőben, mert ennek következményei sokkal súlyosabbak lehetnek, mint az influenzáé.

Mindebből az a tanulság, hogy bár az új koronavírus-betegség a kórokozójában hasonlít a SARS-ra és a MERS-re, tüneteiben pedig bizonyos fokig rokonítható az influenzával, jelentősen különbözik az összes említett betegségtől. Így csak korlátozottan lehet az azokkal kapcsolatos tapasztalatokat alkalmazni erre a járványra, és elsődleges fontosságú a lehető legszigorúbb fertőzésmegelőző intézkedések betartása -

MERT JELENLEG NINCS JOBB FEGYVERÜNK ELLENE.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!