2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Különadókat vezet be a kormány, 1345 milliárd forint jut gazdaságvédelemreForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-05 16:08:07
Címkék: Bihari hírek
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati kormányinfón ismertette, hogy milyen pénzügyi tartalékok állnak rendelkezésre a koronavírus és a gazdasági hatásai elleni harcra.

Gulyás elmondta, hogy a közös teherviselésben hisznek, ezért a párttámogatások ötven százaléka, összesen 1,2 milliárd forint a járvány elleni védekezési alapba megy. De a multiknak és a bankoknak is be kell adni a magukét, a multinacionális  kereskedelmi láncoktól 36 milliárdot szednének be, a bankoknak pedig összesen 55 milliárd forintot kell befizetniük a közösbe.

AZ ÖNKORMÁNYZATOK SEM MARADNAK KI, TŐLÜK A GÉPJÁRMŰADÓ KERÜL ÁTCSATORNÁZÁSRA A VÉDEKEZÉSI ALAPBA, EZ NAGYJÁBÓL OLYAN 34 MILLIÁRD FORINTOT JELENT GULYÁS SZERINT.

A kormány becslései szerint 663 milliárd forint lesz az a pénz, amit kimondottan a védekezésre fognak költeni, de ez egy felülről nyitott alap.

QP | Quality Placement
  • Az egészségügyi dolgozók egyszeri bruttó 500 ezer forintos támogatása nagyjából olyan 70 milliárd forintba fog kerülni a költségvetésnek, ezen felül az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos béremelésben fognak novemberben részesülni.
  • Az eddig bejelentett gazdasági intézkedések 380 milliárd forint mínusz jelentettek az államnak, a járulékok elengedése nagyjából 100 milliárd forint kiesést jelentett eddig.
  • 1345 milliárd forint áll rendelkezésre a gazdaságvédelemre a költségvetésben, gazdaság újraindítására. Ebbe 922 milliárd forintot csoportosítanak át a minisztériumoktól, 423 milliárd forintot a foglalkoztatási alapból.
  • Gulyás szerint nagyjából harmincezerrel nőtt eddig a munkanélküliek száma, bár ennél többen veszthették el az állásukat, azonban voltak, akiknek sikerült máshol elhelyezkedni. Azonban jelentősen lecsökkent a szabad állások száma, és április kezdete óta a kormány becslése szerint naponta olyan 4 ezer fővel nő a munkájukat elvesztők száma.
  • A teljes gazdaságvédelmi csomag a magyar GDP 18-22 százalékát fogja érinteni Gulyás szerint, ebben azonban minden egyéb, például a jegybank intézkedései is benne lesznek.

ami a program vagy a csomag mértékére vonatkozik, azt tudom mondani, hogy az akcióterv egésze körülbelül a GDP 18-22 százalékát fogja érinteni

– mondta Gulyás.

(Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő online sajtótájékoztatója 2020. április 4-én.)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!