2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
80 százalékkal csökkent a MÁV utasainak számaForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-08 09:55:48
Címkék: Bihari hírek
A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest – mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedd reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A távolsági járatokon az átlagosnál is nagyobb most a visszaesés, eléri a 90 százalékot.

A NEMZETKÖZI FORGALOMBAN MÉG ENNÉL IS NAGYOBB A VISSZAESÉS: AZ UTASOK 97-98 SZÁZALÉKA HIÁNYZIK, SZINTE CSAK AUSZTRIA ÉS NÉMETORSZÁG FELÉ VAN NAPONTA PÁR VONAT.

A vezérigazgató elmondása szerint a MÁV utasainak a felét a Budapest környéki elővárosi forgalom adja, és itt előfordulnak még most is olyan járatok, amelyeknek a kihasználtsága eléri a 40-50 százalékot.

A járatok március 30-a óta tanszüneti menetrend szerint közlekednek, körülbelül 150-nel kevesebb vonat jár. A válság előtt mintegy 3300 személyvonat közlekedett az országban naponta, most pedig mintegy 3150 – ismertette Homolya Róbert. Mindezek ellenére az elnök-vezérigazgató azt mondta, „a vasút közlekedik és a vasúti szolgáltatás – járványügyi helyzet ide vagy oda – zavartalan”.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!