2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
41 polgármester tiltakozik az önkormányzatok kivéreztetése ellenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-09 09:20:17
Címkék: Bihari hírek
41 független és ellenzéki polgármester adott ki közös nyilatkozatot, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a kormány fontos bevételi forrásoktól fosztja meg az önkormányzatokat. Többek között Karácsony Gergely főpolgármester, Botka László szegedi, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi, Péterffy Attila pécsi, Mirkóczki Ádám egri polgármester és a 14 budapesti kerület vezetője írta alá a nyilatkozatot.

„Mindannyian tudjuk: a koronavírus-járványt és a nyomában fellépő társadalmi-gazdasági válságot csak nemzeti összefogással tudjuk legyőzni. Az önkormányzatok eddig fontos részesei voltak ennek az összefogásnak. Erejüket megfeszítve látták el a védekezésben rájuk hárult feladatokat – érdemi központi segítség nélkül” – írják.

A nyilatkozat úgy folytatódik, hogy

a kormány szerint a védekezésben nincs szükség az önkormányzatokra. Sőt, egyáltalán nincs szükség rájuk. Otthagyja őket a frontvonalon küzdeni, és nemhogy utánpótlást nem ad, azt az eszközt is elveszi, amivel eddig felvették a harcot. Növekvő feladataik ellenére támogatás helyett elvonásokat kapnak. A kormány a demokratikus kontrollt is kiiktató rendkívüli felhatalmazását az önkormányzatok kivéreztetésére használja. Pedig a közelgő gazdasági és szociális válság minden bizonnyal nagyobb arányban fogja megtépázni az önkormányzatok bevételeit, mint a kormányét.

A polgármesterek hozzáteszik, hogy a már bejelentett forráselvonások az önkormányzati rendszer válságkezelő képességét súlyosan gyengítik. Pont olyan időben, amikor a járvány megfékezéséhez és a társadalmi-gazdasági újrakezdéshez talán minden korábbinál nagyobb szükség lenne a polgárok által közvetlenül választott, hozzájuk legközelebb lévő intézményekre.

A nyilatkozat azzal zárul, hogy együttműködést kérnek a kormánytól és felszólítják, hogy vonja vissza az eddigi megszorító intézkedéseket, és a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel. A polgármesterek azt is kérik, hogy aki egyetért velük, az aláírásával csatlakozzon a kezdeményezéshez.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, rövid időn belül a harmadik bevételi forrásától is megfosztotta az önkormányzatokat Orbán Viktor vasárnapi rendelete, amellyel a kormányfő ingyenessé tette hétfőtől a közterületi parkolást.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!