2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Csak magával akart végezni a tényõi családirtóForrás: Borsodonline
Utolsó módosítás: 2010-04-30 11:35:38
Váratlanul érte a vég K. Virágot és kisebbik lányát, a 8 éves Ajna azonban szörnyû pillanatokat élt át a halála elõtt. Szembe kellett néznie baltával közelítõ apjával.

A tényõi családirtás minden mozzanatát felfedte tegnap a rendõrség. A nyomozók szerint Sz. Kolos január óta foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Ilyen témájú honlapokat töltött le az internetrõl, szorongott, úgy érezte: mindenki megváltozott körülötte. A tünetek kibontakozó skizofréniára utalnak. Ezért kérhette a pszichológus segítségét is. A harmadik találkozáskor azonban õ és felesége, Virág is boldogan újságolta a szakembernek, hogy minden rendbe jött, újabb tanácsadásra nincs szükség. Akkor még sem a családfõ, sem az asszony nem sejthette, hogy ezzel a döntésükkel a halálos ítéletüket írták alá.

Március 15-én reggel Sz. Kolos otthonuk emeleti fürdõszobájába ment, egy késsel megvágta a két karját és a lábát is több helyen, de nem ejtett magán mély sebeket.

– A szakértõk szerint ekkor juthatott eszébe, hogy mi lesz a családjával, ha õ már nem él. Tébolyult állapotában úgy döntött, hogy mindenkit megöl - szögezte le Károlyi Zoltán, a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Rendõr-fõkapitányság bûnügyi osztályvezetõje.

Kolos lement az alsó szintre, egy fejszét vett magához, elsõként a nappaliban, a kanapén pihenõ feleségét ölte meg, hátulról kétszer sújtott le a fejére a fejsze élével. Ezután az 5 éves Blankával végzett, rá is hátulról mérte a halálos ütést. A kislány hason feküdt a hálószobában és tévét nézett. Végül pedig a 8 éves Ajnát végezte ki, õt a gyerekszobában szemtõl szemben gyilkolta meg. Mindhárom holttestet a gyerekszobában helyezte el. Miközben Virágot odavonszolta, még kétszer lesújtott rá, mert az asszony akkor még mozoghatott.

Ezután Kolos kétszer mellkason szúrta magát, majd a garázsba ment, beindította a láncfûrészt, amivel tizenegyszer saját koponyájába vágott. A forgó él lecsúszhatott a csontról, ezért a nyakához emelte és átvágta a torkát. A halál beálltáig legfeljebb két percet élhetett.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!