Mi az a munkaidőkeret?

A lényeg, hogy a cégek egy részénél a teljesítendő munkaidőt munkaidőkeretben határozzák meg. A keretnek a munkáltató által egyoldalúan elrendelhető időtartama eddig 4, speciális esetekben 6 hónapban volt maximalizálva. Ennél hosszabb időtartamú – legfeljebb 36 havi – munkaidőkeretet – a szakszervezettel történő megállapodás esetén – kollektív szerződés alapján lehetett elrendelni.

A munkaidőkeret tulajdonképpen egy meghatározott időszak alatt teljesítendő munkaidőtartam (meghatározott számú munkaóra), és a munkáltató a rendelkezésére álló keretből tudja kigazdálkodni, hogy hány órát és melyik napokon dolgoztassa a munkavállalót. Természetesen így is vannak korlátok, például az, hogy 6 nap munkavégzés után jár egy pihenőnap, kivéve bizonyos speciális munkáltatói tevékenység esetében, mint például a megszakítás nélküli vagy több műszakos tevékenység, melyek esetében havonta kell legalább egy pihenőnapot beosztani.

Munkaidőkeretet azoknál a munkáknál alkalmaznak, ahol nem az általános munkarend van érvényben, ami hétfőtől péntekig tartó napi 8 órás munkavégzést jelent, hanem különféle beosztások, műszakok vannak. Ilyenek például a gyárak.

A szakszervezetek kiakadtak

Csakhogy a járvány miatt most vannak olyan vállalatok, amelyek teljesen leálltak a termeléssel vagy szolgáltatásnyújtással, a munkavállalóik otthon vannak, nem dolgoznak, a munkáltatóknak mégis bérfizetési kötelezettségük van feléjük.

A most életbe lépett változtatás nem tetszik a szakszervezeteknek, dühüknek hangot is adtak. A rendeletről először hírt adó Mérce.hu szerint a rendelet súlytalanná teszi a szakszervezeteket és a kollektív szerződéseket, „a válság elleni védekezés címén gyakorlatilag kiszolgáltatva a munkásságot a munkáltatóknak”.

De mit mond a munkajogász?

Az Index által megkérdezett munkajogász, Mihovics Lívia, az Oppenheim Ügyvédi Iroda ügyvédje szerint érthető a szakszervezetek álláspontja, hiszen ők csak és kizárólag a munkavállalók érdekét védik, és az új jogszabállyal kétségtelenül kedvezőtlenebb alkupozícióba kerültek, hiszen már nincs szükség a hozzájárulásukra a hosszabb tartamú keret bevezetéséhez.

Ugyanakkor Mihovics szerint az intézkedés nagyon is indokolt. Eddig csak a szakszervezettel és kollektív szerződéssel rendelkező munkáltatók számára volt adott a lehetőség, hogy a négy, illetve hat havi keretnél hosszabb tartamú keretet alkalmazzanak, most már egyoldalúan is dönthet erről bármelyik munkáltató.

A hosszabb tartamú keret esetén akár egy több hétig vagy hónapig tartó leállást is kompenzálni tud a munkáltató oly módon, hogy a leállás idejére kizárólag pihenőnapokat oszt be, és majd ha újra beindul az élet, akkor több munkanapot, hosszabb napi munkaidőt tud előírni, természetesen a törvényi korlátozások figyelembevételével, melyeket ezután is alkalmazni kell.

Ezzel szemben, ha valamelyik munkáltató nem alkalmaz keretet, és most állásidőre járó alapbért fizet azoknak a munkavállalóknak, akiket nem tud foglalkoztatni, akkor a válsághelyzet elmúlása után nem tudja a kiesett munkaidőt kompenzálni, és megnövekedett munkateher esetén túlórát kell elrendelnie, ami természetesen magasabb költséget eredményez. Mihovics szerint érdemes ezért azoknak a munkáltatóknak is megfontolniuk a munkaidőkeret bevezetését, akik eddig soha nem éltek ezzel a lehetőséggel.

Mihovics szerint a munkavállalók számára ennél sokkal rosszabb helyzet lenne, ha a munkáltató most elbocsátaná a munkavállalóit, amit különösebb rizikó nélkül tehetne meg, hiszen ha később szüksége lesz munkaerőre, valószínűleg úgyis könnyen pótolni tudná a most elbocsátott munkavállalókat, tekintettel arra, hogy szinte biztosra vehető, hogy rengeteg munkanélküli lesz.