2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Újraindították a buszgyártást DebrecenbenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-13 14:05:15
Címkék: Bihari hírek
Ezt Papp László helyi polgármester mondta, miután két hét leállás után újraindította a buszgyártást az ITK Zrt. Debrecenben, írja az MTI.

Az eseményre elment Palkovics László miniszter is, aki többek közt elismételte a kormány újabb gazdaságmentő csomagjának állításait. De a miniszter hangsúlyozta, hogy nem szabad felelőtlenül élénkíteni a gazdaságot, fontos a stabilitás. Ezért

A CÉLJUK, HOGY A KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY NE ÉRJE EL A 3 SZÁZALÉKOT.

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az autóbusz-gyártást két hét leállás után kezdték meg újra. A termelés elindításával a cég hozzájárulhat a régió és Debrecen gazdasági stabilitásához. A leállás ideje alatt az üzem dolgozói fizetett szabadságon voltak. A gyár területét fertőtlenítették és egy olyan logisztikai rendszert építettek ki, amellyel a beszállítóktól érkező részegységeket is fertőtleníteni tudják.

A debreceni gyárban Mercedes-Benz Reform 500 LE típusú autóbuszokat készítenek,és a cég valamennyi idei megrendelését teljesíteni szeretné. Év végéig a gyár teljes kapacitását lekötötték rendelésállománnyal, biztosítani tudják a vállalat hosszú távú stabilitását Kossa elmondása alapján. Palkovics szerint az ITK az első gyártó Magyarországon, amely a leállást követően újraindította a termelést.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!