2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
6 százalékos emelés a kulturális szférában, az Emmi szerint nekik jó, hogy nem lesznek közalkalmazottakForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-14 19:55:32
Címkék: Bihari hírek
6 százalékos béremelést kapnak 2020-ban a művészeti szervezeteknél, közművelődési intézményeknél és a közgyűjteményeknél dolgozók, párhuzamosan „a közalkalmazottak jogviszonyváltásával” – hangsúlyozza közleményében az Emmi.

A jogviszonyváltás a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kulturális szférában dolgozóknak a minisztérium elveszi a közalkalmazotti státuszát. Az Emmi az erről szóló törvénymódosítás szövegét húsvét előtt küldte el az érintett intézményeknek, amit az ünnep alatt kellett volna véleményezniük.

QP | Quality Placement

Az Emmi hétfői MTI-s közleményében most azt hangsúlyozza, hogy a kulturális szférában dolgozó közalkalmazottak 6 százalékos béremelést kapnak, ez idén összesen bő ötmilliárd forint többletforrást jelent a szektornak. „A béremelés január 1-ig visszamenőleg megilleti a közalkalmazotti státusból kilépő dolgozókat.”

A minisztérium azt kommunikálja, hogy a közalkalmazotti bértábla 2008 óta nem változott, a közalkalmazotti jogviszony előmeneteli rendszere pedig több szempontból kontraproduktív, ami szerintük nem nyújt biztonságos életpályát. Mint mondják, a kulturális szektor képviselői többször jelezték korábban, hogy a közalkalmazotti bértábla változatlansága bérfeszültséget okoz, a kormány a mostani intézkedéssel „a szakmai szervezetek visszajelzéseire reagálva, évtizedes problémát orvosol a kulturális szférában”.

AZ EMMI TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT A KÖZALKALMAZOTTI STÁTUSZ ELVÉTELE UTÁN A DOLGOZÓK NEM KERESHETNEK KEVESEBBET, MINT EDDIG.

„A kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásával és az ahhoz kapcsolódó béremeléssel rugalmasabb, a munkaerőpiac dinamikus változásait követni képes munkajogi szabályozás jön létre a kulturális szektor egészében” – közölték. Az előnyök között említik, hogy ezután nem köti az intézményvezetőket a bértábla, lehetséges lesz a teljesítmény szerinti differenciálás.

A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) hétfő délután tiltakozott a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának tervezett megszüntetése ellen. A „Nem kérünk a Kormány húsvéti „ajándékából” kezdetű tiltakozásban azt írják, hogy a kormány indoklása álságos. „A kulturális közszolgálatban dolgozók fizetése mindig is alacsonyabb volt, mint a piaci területen dolgozóké. A kisebb fizetésből adódó hátrányt a közszférának adott szerény kedvezményekkel, a foglalkoztatás nagyobb biztonságával, kiszámítható életpályával igyekezett kompenzálni” – írják.

A kormány tervezett változtatása a csekély kedvezményeket elvonva a korábbiaknál is rosszabb egzisztenciális helyzetbe hozza a kulturális dolgozókat.

A KKDSZ szerint az egységes szabályozás megszüntetése az állami felelősség vállalás felmondása a kulturális területen. „A húsvéti hosszúhétvége még „békeidőben” sem, különösen pedig a mostani járványügyi vészhelyzetben sem elegendő arra, hogy a szakszervezetek és a szakmai szervezetek a tervezetet érdemben véleményezhessék. A sietség nem indokolt! Követeljük a kulturális területen az érdemi érdekegyeztetést!” – áll a szakszervezeti közleményben, mely azzal zárul, hogy ez a kulturális szolgáltatások utolsó vacsorája lesz, melyet logikusan csak a kivégzés követhet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!