2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A miniszteri tanácsadó szerint hetek óta készültek a kórházi ágyak kiürítéséreForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-15 09:21:04
Címkék: Bihari hírek
A kórházak részleges kiürítése kapcsán adott kedd este interjút a köztévében Kollár Lajos miniszteri tanácsadó, aki elmondta, hogy hosszú távú terv része a kórházi ágykapacitások felszabadítása, és az erről szóló döntést nem most hozták meg, hanem már hosszú hetek óta készülnek a járvány terjedésére.

Kollár hangsúlyozta, hogy az Emmi álláspontja szerint nem egyik napról a másikra „kényszerítették a kórházakat” betegek elbocsátására, ahogy azt is kiemelte, hogy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter utasításában szerepelt, olyan beteget nem küldhetnek el a kórházakból, aki emiatt életveszélyes állapotba kerülne, vagy tartósan romlana az állapota.

A miniszteri tanácsadó arról is beszélt, hogy országonként más és más volt a járvány kezelése, volt, ahol hirtelen tört ki a járvány, és erre nem volt felkészülve az egészségügy, ez pedig kaotikus helyzetekhez és ellátatlan betegekhez vezetett. Míg a műsorban példaként felhozott Dániában, Németországban, Svájcban és Ausztriában „átstrukturálták” a rehabilitációs ágyakat.

A beszélgetésből kiderült az is, hogy az Emmi készített egy modellt, amellyel a járvány várható alakulását szimulálják, és ezzel szinte napról napra prognosztizálni tudják a napi új megbetegedések számát – bár ezt Kollár elmondása szerint a Pesti úti idősotthonban regisztrált számok kicsit kizökkentették.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!